Robert De Niro

Robert De Niro Al Pacino mellett az a színész, akiről a kilencvenes években még azt hittük, a nagysága állandó lesz, mint a pí értéke. Aztán eltelt huszonöt év, és egyrészt rájöttünk, hogy De Niro eszköztárának változatossága sem végtelen, épp csak a karizmája miatt ezt addig nem vettük észre, másrészt pedig elkezdett irtózatos gagyikban szerepeket vállalni. Ma már a neve egyáltalán nem garancia sem a minőségre, sem a sikerre, sőt, olyan főszerepeket is hajlandó elvállalni – Nagyfater elszabadul, rád nézünk –, amivel gyakorlatilag megcsúfolja saját életművét.

Johnny Depp

Szegény Johnny Depp valószínűleg minden este elátkozza azt a napot, amikor megismerkedett ex-feleségével, Amber Hearddel, akivel a válásuk óta sem tudja abbahagyni a pereskedést. Ahhoz azonban, hogy mára teljesen érdektelen színész lett, semmi köze nincs ennek a kínos perpatvarnak, Depp ugyanis már a botrány előtt is ásítóan unalmas volt a vásznon. Jack Sparrow kapitány képében még adott egy ikonikus figurát a popkultúrának, aztán elkezdett látványosan szétesni. A manírjai mára már egyáltalán nem szerethetőek, a játéka pedig olyan, mintha folyamatosan bivalyerős nyugtatók hatása alatt állna. A karrierjén az sem segít, hogy a perek miatt elfordult tőle Hollywood, ezért értékes szerepek híján még akkor sem tudná megmutatni, hogy összekapta magát, ha így lenne.

Dwayne Johnson

A Szikla pankrátorból lett Hollywood legnagyobb exportcikke. Az ezredfordulón még csak a tévében volt jelen, aztán 2001-ben A múmia visszatér Skorpiókirályaként végre a nagy vásznon is debütált, és onnantól nem volt megállás. Johnson munkamániás örökmozgó, akit a közönség mellett a szakma is imád, már csak azért is, mert a neve tíz éve garancia a sikerre. Bár mindig szimpatikusnak tartottuk, először a 2005-ös Csak lazán! című F. Gary Gray-moziban lepett meg minket, amikor a hatalmas szívű verőember szerepében bebizonyította, hogy nemcsak bicóra feszíteni, de színészkedni is tud. Az elmúlt tizennyolc évben aztán a képességei határára ért. Bár attól még messze van, hogy ráunjanak a nézők, hiszen jó érzékkel válogat az élvezetes blockbusterek között, de mostanra már kiteregette a lapjait. Szigorúan nézni, szemet mereszteni remekül tud, és soha nem mutatott még kínos inkompetenciát, de ennél többet nem szabad várni tőle.

Vin Diesel

Vin Dieseltől soha nem vártunk túl sokat, hiszen a kezdetektől elégedetten kuckózott be az erősember skatulyájába. Ez néha egészen jól áll neki (a Halálos iramban-széria korábbi részei), máskor viszont elképesztően irritáló tud lenni (xXx: Újra akcióban). Egyszer mondjuk ő is meg tudott lepni minket, amikor 2006-ban a Védd magad! című Sidney Lumet-film főszereplőjeként egy egészen minőségi alakítást nyújtott, de nem sokkal később visszatért Dominic Toretto szerepéhez, a franchise pedig szépen lassan az agyára ment. Ma már nincsenek illúzióink vele kapcsolatban.

Bruce Willis

Az egyetlen olyan színész a listából, akinek még a saját rajongói sem tiltakoznának az itteni szerepeltetése ellen. Willis mára sikeresen lenullázta a kilencvenes években felépített sztárstátuszát. Az elmúlt években annyi silány, sőt, esetenként értékelhetetlen alkotáshoz adta a nevét, ezekben annyira unalmasan és motiválatlanul jelenik meg, hogy idén saját kategóriát kapott az Arany Málnán Bruce Willis legrosszabb alakítása 2021-ben címmel. A színész nemcsak gyatra filmekben, de reklámokban is előszeretettel vállal szerepet, és bizony ilyen téren sem válogatós. Sokan ezt a pénzéhségével magyarázzák, de egyre gyakrabban hallani arról is, hogy az egykori világsztár demenciával küszködik, ami nemcsak abban jelentkezik, hogy a forgatásokon sokszor azt sem tudja, merre van arccal, hanem a dolog a szerepválasztásaira is kihat. Nos, akármi is az igazság, a végeredmény elkeserítő.

Liam Neeson

Amikor az északír színész 2008-ban az Elrabolva című izgalmas moziban akciósztárként újrapozicionálta magát, azt hittük, ennél jobb nem is történhetett volna vele és a közönséggel. Ma már tudjuk, hogy aminek akkor örültünk, egy egyre unalmasabb karrier első lépése volt csupán. Valamiért Neeson csúnyán benne maradt a skatulyában, és bár szerencsére a sztár kiváló fizikai állapotnak örvend, azért már rajta is meglátszik, hogy júliusban betölti a hetvenet. Emiatt egyre hiteltelenebb mindenkit bedaráló egyszemélyes hadseregként, de ahhoz már túlságosan elmerült a zsáner mocsarában, hogy egycsapásra úgy térjen vissza a drámai szerepekhez, hogy a nézők így is kíváncsiak legyenek rá. Sajnos túltolta, most pedig már késő menteni.

Ben Affleck

Ben Affleck rendezőként már többször is tudott nekünk meglepetést okozni – Hideg nyomon, Az Argo-akció –, de ha őszinték akarunk lenni, azt is el kell ismernünk, hogy színészként soha nem tartottuk különösebben izgalmasnak. Persze attól nagyon messze van, hogy csapnivalónak bélyegezzük, a legutóbbi alakításait azért már úgy hozta le, mintha tele lenne a töke az egésszel. Szerintünk a Zack Snyder-féle Batman-fiaskó lehetett valamiféle törés a karrierjében, amiből a mai napig nem tudta visszaépíteni a motivációját. Ha esetleg ez sikerülne is neki, akkor sem számítunk tűzijátékra, de legalább újra képes lenne megbízhatóan hozni azt az erős középszert, amit korábban megszokhattunk tőle.

John Travolta

Travolta megjárta a mennyet és a poklot, a karrierje során többször is. A nyolcvanas években igazi diszkókirály volt, aztán a kilencvenes évek elején egyre gagyibb családi vígjátékokkal kezdett el bemászni a süllyesztőbe, ami el is nyelte volna, ha Quentin Tarantino nem dob neki mentőmellényt a Ponyvaregény-nyel. Ezután beköszöntött emberünk reneszánsza, ő pedig ki is használt minden alkalmat, melynek eredményeként ő lett Hollywood ügyeletes kúl arca. A 2000-ben bemutatott Háború a Földön című szcientológiai blődség volt az első olyan mozi, amiben már elkezdett kifáradni ez az imidzs, a 2007-es Hajlakk pedig végképp megtörte a színész mítoszát. A 2010-es évek végén Travoltát már senki nem tudta komolyan venni, legutóbbi nagyjátékfilmje, a The Fanatic pedig echte kínos darab, amitől már a szakma is igyekszik távol tartani magát.

Nicolas Cage

Azzal biztosan nem lehet megvádolni Nicolas Cage-et, hogy nem veszi komolyan a szerepeit, sőt, vele inkább az a helyzet, hogy hajlamos túl nagy lendülettel nekifutni a legapróbb akadályoknak is. Félreértés ne essék, imádjuk az ipsét, de a színészi játékát ahhoz tudnánk hasonlítani, mintha valaki ordibálva, salapálva akarna előadni egy Shakespeare-monológot. Cage egyébként sokszor még a rendezői utasításokat is hajlandó semmibe venni. Ha eldönti, hogy ő bizony kigúvadó szemekkel fog ordibálni egy jelenetben, nincs az a dózis nyugtató, ami visszaterelné őt a helyes ösvényre. Épp ezért, bár olykor valamilyen szerencsés véletlen folytán előfordul egészen jó filmekben is, az alakításai okán már nemigen kapjuk fel a fejünket.

Gerard Butler

A skót színész is túl van már a fénykorán, és isten őrizz, hogy a kora miatt fikázzunk bárkit is, de azt le kell írnunk, hogy Butler sem a színészi képességei miatt lett annak idején világsztár, a korosodás okán megkopó karizma pedig ma már nem képes jótékonyan eltakarni ezt a tényt. Beláthatjuk, hogy gyakorlatilag az összes filmjét ugyanazzal a szűkös eszköztárral hozta le, csak a 300 idején még többet ordibált, és kockásabb volt a hasa. Nincs ezzel egyébként semmi baj. Nagyon sok nem annyira tehetséges sztár meg tudja oldani, hogy kizárólag a kisugárzásának és jó szerepválasztásainak köszönhetően marad reflektorfényben, de ha ezek közül valamelyik hibádzik, ott már rendesen kilóg a lóláb.

Ez is érdekelhet:

(Képek: Getty Images)