Tobey Maguire, azaz a Sam Raimi-féle Pókember-mozik szuperhősét alakító színész június végén ünnepelte 49. születésnapját, a hollywoodi madarak pedig most azt csicsergik, hogy nemrég egy húszéves színésznő-modell képében talált rá a szerelem.

Erről a Page Six tájékoztatta a nagyérdeműt, amikor felhívta az olvasói figyelmét arra, hogy Maguire egy július 4-i buliról a nála 29 évvel fiatalabb Lily Chee-vel együtt távozott.

Ez persze még bármit jelenthet, és igazából mi sem akarnánk pletykálni, a sztori női főszereplőjét azonban muszáj megmutatnunk, Lily ugyanis gyönyörű. Az IMDb-adatlapja szerint színésznőként nyolc címet, leginkább sorozat- és rövidfilm-szerepeket tudhat maga mögött, vagyis a nagy áttörés még várat magára.

Instagramon ennél egy fokkal sikeresebb, hiszen másfél millióan követik, ami már egy könnyen monetizálható szám. Hogy miért kíváncsi rá ennyi ember – köztük az egykori Pókember –, azt nagyon könnyen tudjuk tisztázni. Íme:

A hölgy akkor is mesésen fest, amikor nem Instagramra szánt képeken pózol. Itt például a TAG Heuer F1-es buliján látható május 3-án Miamiban:

Itt pedig egy párizsi divatbemutatón kapták le Alix Earle és Emma Brooks társaságában:

Ha igaz a pletyka, Maguire-nek nem sok oka lehet panaszra.

(Képek: Instagram/Lily Chee, Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Most éppen ezzel a lánnyal van tele az internet

Mondjuk ő nem biztos, hogy büszke rá.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés