Santiago Segura egy nagysikerű sorozat spanyol verziójához bújt a viseletbe. De persze annak egy felpimpelt változatába.

Mondhatnánk, hogy a Magyarországon extrém módon sikeres Torrente-filmek miatt bújt mentébe Santiago Segura, de valószínűleg szó sincs erről. Mondjuk ettől még hihetjük, amíg nem állít mást. Mindenesetre itthon páran félrenyelhetik a kakaót, amikor meglátják, hogyan néz ki a színész-humorista a Last One Laughing sorozatban, ami tulajdonképpen egy stand up comedy reality, amelyben ismert helyi humoristáknak kell úgy szórakoztatnia egymást, hogy közben nem röhöghetik el magukat.

A széria egyébként 2019-ben indult Amerikában, és nem is kellett sokat várni, hogy más országok is átvegyék a formátumot, van már német, ausztrál, olasz verziója is, nemsokára pedig indul a kanadai változat, előtte viszont még befutott a spanyol is Santiago Segura vezetésével, ami az Amazon Prime-on nézhető angol felirattal.

A sorozattal egyébként az a baj, hogy akkor működik igazán, ha az ember ismeri ezeket a figurákat, de Torrentén kívül számunkra mindenki teljesen idegen. Mindenesetre azért még simán tud szórakoztató lenni, ha tudod, hogy itt van 10 humorista, aki úgy van összezárva egy térben 6 órára, hogy ha nevet, kiesik. A végén csak egy maradhat, a szerencsés fapofa 100 000 eurót nyer, amit jótékony célra ajánlhat fel.

Nyilván Segura-rajongóknak kötelező, nem is hosszú, 6 epizód, kb. félórás hosszúságú etapok, de mivel ő csak mellékszereplő, azért túl sok jóra tőle ne számítson senki. Mindenesetre jó őt látni, ruhaválasztástól teljesen függetlenül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve