Leülhettünk dumálni A farkas gyermekeinek két színészével. Travis az életben is rettentően laza, Niamh pedig a valóságban is orvos akart lenni. És nincs jó viszonyban az Aliennel.

- Nem érzitek úgy, hogy külön-külön is vagytok annyira erősek a sorozatban, hogy meg tudnátok oldani ezt a rettentően nehéz helyzetet? Szerintetek miért kelletek ehhez ketten?

Travis: - Az erotika miatt. Nem, szerintem azért jó ez így, mert ad egy érdekes dinamikát. Amikor túlélésről van szó, nagyon összezárnak.

Niamh: - Ha belegondolsz, ők az egyetlenek, akik egy másik világból ismerik egymást, és egy hatalmas titkot cipelnek olyan emberek között, akik csak gyűlölnek és gyilkolnak. Ettől lesz kettejük kapcsolata a szokásosnál is bonyolultabb, és szerintem ez teszi érdekessé őket. Meg egyébként is, ketten mindig jobb, mint egyedül. (nevet)

- Ridley Scott olyan hatásosan magyarázta el nektek anno, hogy milyen lesz a sorozat, hogy egyből könnyen beleugrottatok?

Travis: - Ridley nagyon érdekesen magyaráz. Amikor először beszéltünk, elővette a borotváját, és közölte, hogy az űrhajó pont olyan formájú lesz, mint a borotvája. Ez nagyon tetszett. Eléggé tudja, hogy mit csinál, és mindig nagyon mást alkot. Tetszett, ahogy kitalálta vizuálisan A farkas gyermekeit, nagyjából minden az ő kreatív agyszüleménye.

Niamh: - Igen, 100%-ig ő a vizuális atyja a sorozatnak. Mindig képekben beszél. Amikor például zöld háttér előtt álltunk, rajzokkal jött, és megmutatta, hogyan fog ez a jelenet kinézni. Ez nagyon jó színészi szempontból, mert nem beszéljük túl a jeleneteket, mivel mindent meg tud mutatni vizuálisan, aztán visszalép, és már tudjuk is, hogy mi a dolgunk. Olyan, mintha felépítene egy nagy sci-fi játszóteret, ahol a színészek játszhatnak.

 

- Ridley nagyon dicsérte Anyát, azaz Amanda Collinst.

Travis: - Abszolút megérdemli. Elképesztően tehetséges nő. Iszonyúan jó színész. Ráadásul nagyon-nagyon nehéz szerepe van, borzasztóan nehéz eljátszani. Még akkor is nagyon erős és komplex a játéka, ha tulajdonképpen egy robotot alakít. Ilyet csak a nagyok tudnak.

- Travis, mennyire volt nehéz otthagyni Ragnart a Vikingekben? Könnyű volt továbblépni? Mégis a tévétörténelem egyik ikonikus karakteréről van szó!

Travis: - Nézd, végül is ez a munkám. Meg kell tennem, pénzt kell keresnem (nevet). Úgy vagyok ezzel, hogy a munka mindig ugyanaz, csak más a háttere. Ez a meló is remek, vizuálisan teljesen egyedülálló, de minden más tekintetben hasonló a többi sorozathoz, van benne dráma, jó karakterek, de azért el is tudja mélyíti a világát. Rengeteg benne a vallási kérdés. Teljesen mindegy, hogy milyen világban vagy, vagy hogy én milyen világokban játszok, mindenhol lesz dráma, viszály, itt is van bőven. És itt tényleg nem tudod, hogy mi történik majd legközelebb. A Vikingekben is bőven volt szó egyébként vallásról. Szóval ebben mindenképp hasonlít a két sorozat.

- A karakterek mennyire voltak számotokra közeliek?

Niamh: - Én megszenvedtem ezzel kicsit, mert sosem játszottam sci-fiben, nem kaptam még ilyen szerepeket, de megpróbáltam találni valamit Sue-ban, amivel tudok azonosulni, és sikerült is. Eleve nem vagyok szülő, át kellett gondolnom, milyen érzés lehet szülőnek lenni egy borzasztó világban. Plusz ott van a karakterben a bűntudat, tele van traumatikus élményekkel a múltja, ami érdekessé teszi. Az mondjuk eléggé tetszett, hogy amikor gyerek voltam, mentős szerettem volna lenni, a karakterem pedig orvos, csak háborúkban. Két hónapig mentősökkel utazgattam. Borzasztó volt látni, hogy mennyire nehéz dolguk van fizikailag és mentálisan is. Sue is sokat dolgozik fizikailag, de főleg mentálisan azon, hogy elfogadtassa magával a helyzetet. Rá kell jönnie, hogy miért is segít olyanokon, akiket egyébként gyűlöl. Ez egy szörnyű helyzet, de valahol meg lehet érteni őt is, és lehet vele azonosulni.

Travis: - Fú, ez jó hosszú válasz volt.

Niamh: - Mert jó volt a kérdés.

- Travis, te ausztrál vagy, Niamh, te pedig ír. Nem volt probléma Ridleynek, hogy nem amerikai akcentussal beszéltek?

Travis: - Én megpróbáltam kidolgozni az amerikai akcentusomat, de béna vagyok hozzá.

Niamh: - Volt egyébként hangképzőnk, akivel dolgoztunk. Egyébként ha jobban belegondolok, senki sem amerikai a színészek közül. Nagyon nemzetközi a csapat.

Travis: - Az akcentus azért nem volt probléma, mert ez egy futurisztikus világ, ahol az utazásnak nagyon nagy szerepe van. Mindenki különféle helyekről jött.

- Melyik volt számotokra a forgatás legnehezebb része?

Niamh: - Nekem az első nap. Kicsit furcsa volt megérkezni egy Ridley Scott-sorozat forgatására egy hatalmas díszletbe rengeteg ember közé. De meg tudtam szokni. (nevet)

Travis: - Nekem is az első nap. Nehéz volt elhinni, hogy mekkora díszletben játszunk. Kicsit olyan volt, mintha eljött volna a világvége, és mi ott állnánk a közepén.

- Ti egyébként néztek vagy olvastok sci-fiket magatoktól, vagy teljesen más stílusok érdekelnek titeket?

Travis: - Személy szerint engem nem vonz a stílust. Sosem nézek sci-fiket. Nem is játszottam sci-fikben soha. De nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egyből a sci-fik királyával, Ridley Scott-tal ugorhattam bele ebbe a világba. De Niamh, te sem szerepeltél még hasonló projektben, ugye?

Niamh: - Nem, nekem is ez az első. De én nézek néha sci-fiket. Az első, amit láttam, az Alien volt. Apámmal néztem. Rettentően féltem. Apám ráadásul jól meg is szívatott, mert tudta, hogy mikor bukkan elő John Hurtből az alien, és megijesztett. Annyira nagy trauma volt, hogy nem is néztem sci-fiket még nagyon sokáig utána.

Ridley Scott-tal is beszélgettünk, ha nem olvastad még, feltétlenül pótold most:

Ridley Scott: "Az emberek nem hallgatnak arra, amit mondanak nekik!"

Ridley Scott Zoomon fogadott minket egy rövid beszélgetésre. Új sorozatáról, A farkas gyermekeiről kérdezhettük, de rövid időn belül a vallás és a technológia kapcsolatánál és az erős nőknél jártunk. Aztán még a kutyája is benézett.

A farkas gyermekeit keresd az HBO GO-n!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Visszatér a 80-as évek egyik legmenőbb Legója, a Blacktron Renegade űrhajó

Jenna Ortega és Paul Rudd egy bosszúszomjas egyszarvú elől menekülnek

A Fekete táska első előzetesében Michael Fassbendernek a saját feleségét kell kiiktatnia

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés