Az HBO premier előtt vitt be minket az arkansasi sötétségbe, ahol a nyomozók izomból igyekeznek megközelíteni az első évadot. Többnyire sikerül is nekik.
Nic Pizzolato rendesen kicsinálta magát a saját ötletével. A True Detective-et ugyanis valamiért nem egy „hagyományos” sorozatnak tervezte, amiben ugyanazok a detektívek derítenek fel mindenféle csúnya ügyeket, hanem antológia-sorozatnak, amelyben egyik évad sem kapcsolódik a másikhoz, mindig új szereplők kavarodnak ronda helyzetekbe új helyeken. Ez működhetne is, csak éppen az a lényeg, hogy az istenért se alkosd már az első évadot kultikusra.
Márpedig a True Detective első évada kultikus lett, nem véletlenül, mert a remek koncepció és az érdekes nyomozás mellett két elképesztően érdekes karaktert formált meg két elképesztően jó színész. De most már nincs itt sem Matthew McConaughey, sem Woody Harrelson, hogy lejátssza a csillagokat is az égről. A második évad viszont nem azért bukott meg, mert Vince Vaughn ne játszott volna nagyot, a színészek remekek voltak, csak a történet nem volt túl izgalmas, a hangulat nem volt a régi, az egész pedig valahogy nem állt össze egyetlen érdekfeszítő menetté.
Nic Pizzolato tudta, hogy vissza kell térnie az első évadhoz, de a régi színészek nélkül. Így vissza is tért hozzá. Kicsit talán túlságosan is. A True Detective harmadik évada egy igen erős visszakanyarodás a kezdetekhez, majdhogynem másolata is, de az alapsztori azért nem teljesen ugyanaz, és a szereplők között sem ugyanaz a viszonyrendszer áll fenn. De akkor is, a készítők mintha írtak volna egy listát arról, hogy mi működött az első évadban, és kizárólag ahhoz ragaszkodtak volna, akkor is, ha egyébként lehet, hogy sokszor ott lesz a fejekben az „ezt már mintha láttuk volna”-érzés.
A történetről tényleg csak iszonyú nagy vonalakban, nehogy spoilerezzek: Wayne Hays nyomozó (Mahershala Ali) egy gyermekeltűnési ügyben nyomoz társával, Roland Westtel (Stephen Dorff), melyhez az arkansasi Ozark-hegység adja a borongós hátteret. A díszlet és a benne szereplő emberek nagyon erősen hasonlítanak az első évadhoz, lecsúszott, megtört életek, elhagyatott kisvárosok, körülötte a vadon, ami már ránézésre sem sejtet semmi jót. Az egészből valami elmondhatatlan sötétség árad. Tehát újra megérkeztünk az első évad hangulatához. Isten hozott mindenkit!
Wayne teljesen rabjává válik az ügynek, hogy mennyire, az a széria elsőre kissé fura, de egyébként már ismerős szerkezetéből azonnal kiderül, ugyanis már megint ugrálunk az idősíkok között, de ezúttal nem kettő, hanem három idősík kerget minket az őrületbe. Elsőként itt a bűntény tényleges ideje, 1980, amikor Wayne és Roland igyekeznek kideríteni, ki a felelős a gyerekekkel történtekért. Aztán a kettes vágányon érkezik 1990, amikor a már kissé megtört Wayne épp egy rendőrségi kihallgatáson próbálja rekonstruálni az eseményeket (nagyjából pont mint McConaughey az első évadban), és aztán belekavarodik a képbe 2015 is, amikor a már öreg, demens Wayne egy tévéstábnak próbál mesélni az ügyről, ami megtörte őt.
Az érdekes az egészben az, hogy mint kiderül már az elején, az ügynek nem volt megoldása, 1990-ben is azért került elő megint az egész, mert új nyomra bukkantak, de akkor sem járt a nyomozás sikerrel. A három szál lehet, hogy sok, de eléggé kreatívan oldják meg az átmeneteket, néha egy mondat erejéig összecsúsznak az idősíkok, Mahershala Ali pedig istenien hozza a karakter mindhárom verzióját.
Tulajdonképpen a legnagyobb baj az, hogy míg egyértelműen az első évad egyfajta élvezetes kópiája megy, nem sikerült Wayne-nek igazán fajsúlyos társat adni. Teljes egészében Ali show-ja ez, aki viszont iszonyúan nagyot megy ebben az évadban, a karaktere elég érdekes, de közel sem annyira érdekes, mint Rust vagy Marty. Vagyis inkább más. Nem arról van szó, hogy ne lenne komplex a karaktere, és hogy ne lehetne érte izgulni, egyszerűen csak volt már jobb is. Ali viszont iszonyúan megdolgozik a pénzéért, annyira, hogy az ember le sem tudja venni a szemét róla. Dorff is rettenetesen jó, csak egyszerűen maga a karaktere nem annyira erős.
Szóval van itt ez a bűntény, ami egyszerre érdekes, egyszerre hozza a már kötelező okkult vonalat, és tudjuk, hogy túl bonyolult ahhoz, hogy évtizedek alatt kibogozzák a szálait. De van itt egy másik szál is, ami szintén elég érdekes, még ha elsőre leírva nem is tűnik annak, Wayne házasságának alakulását is végig lehet követni, amit tönkre tett az ügy, felesége, az isteni Carmen Ejogo pedig a sorozatban legalább akkorát, ha nem még nagyobbat alakít, mint Ali. Közben pedig persze kavarognak a redneckek a sejtelmes tájon, mindenki gyanús, mindenki lehet a tettes.
A harmadik évad vizuálisan talán a legerősebb, elképesztő operatőri munkával készült, néhány kép esküszöm, örökre beleég az ember retinájába, de a hangulat nem csak tőlük nagyon sötét, hanem a folyamatosan sejtelmes zenétől is, ami egyébként néha már az erős túlzás kategóriájába esik. Vegyünk például egy egyszerű apa-fia beszélgetést az autóban. Mi a francnak mögé egy olyan zene, ami egy horrorban is megállná a helyét, amikor éppen a szabadon választott medvedisznóember közeledik lassú léptekkel? Van egy olyan érzésem, hogy ha néhány jelenet alól levennénk a zenét, akkor közel sem lenne annyira érdekes, mint amilyen az aláfestéssel, ami ha jobban belegondolsz, egyáltalán nem illik oda.
De mindegy, mert a True Detective harmadik évada tényleg mindent megtesz azért, hogy az első évad rajongói megint jól érezzék magukat, de a boldogságunk valószínűleg sosem lesz teljes, mert az az elképesztően sötét menet egyszerűen megismételhetetlen. Mégis megpróbálkozik vele Nic Pizzolato. Öt rész alapján nem is rosszul. Egyszerre tűnik az egész kicsit komplexebbnek és kevesebbnek is, de úgy, hogy közben az ízek pont ugyanolyanok, mint 2014-ben.
Hogy ez kinek mennyire jön be, az már tényleg ízlés dolga, de az biztos, hogy Mahershala Ali és Carmen Ejogo már most üríthetnek le egy polcot a nemsokára érkező díjaknak, mert ha ezekért az alakításokért nem kapnak semmit, akkor nincs igazság ezen a sárgolyón.
A True Detective harmadik évada január 14-én indul az HBO-n és az HBO Go-n.
