25 ezer dollár értékben vásároltak dildókat.

A Kiberellenállás nevű ukrán hekkercsoport Mihail Lucsin önkéntes orosz katonai aktivista AliExpress-fiókját vette célba, mivel a blogger Ukrajnában bevethető drónokat vásárolt Moszkvának:

drónok helyett viszont dildókat kapott, az ukránok ugyanis az összes pénzét szexjátékokra szórták el.

A hekkerek 25 ezer dollárt, vagyis több mint 8 millió forintot költöttek el műfaszra, majd azt írták, Lucsin most már egy „egyedülálló farokkollekció” tulajdonosa, és drónok helyett vibrátorokat és felcsatolható péniszeket kell majd küldenie az orosz népnek.

Ő egy háborús bűnös, önkéntes aktivista, blogger és most dildótulajdonos” – közölték a hekkerek, miközben képernyőképeket is közzétettek, amint épp használják Lucsin fiókját a kínai online áruházban.

Lucsin azt megerősítette, hogy feltörték a fiókját, ám először azt állította, hogy majdnem a teljes összeget vissza tudta igényelni a kínai cégtől. A hekkerek szerint viszont ez egyáltalán nem igaz, és végül Lucsin is beleállt a dologba: egy későbbi Telegram-posztjában már arról írt, hogy most már inkább szexshopot nyit Moszkvában, ám közben még több drónt vásárol az orosz hadseregnek.

Ez is érdekelhet:

A Tinder egy havi 170 ezer forintos előfizetés bevezetését fontolgatja

És hogy mit kapnál ennyi pénzért? Máris mondjuk.

(Forrás: Politico)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

További cikkeink a témában