Most akkora szószban van Dom Torretto, amiből talán még a CSALÁD sem tudja kihúzni: egyik volt munkatársa azzal vádolja Dieselt, hogy a sztár 2010-ben szexuálisan zaklatta őt a Halálos iramban: Ötödik sebesség forgatása idején az atlantai St. Regis Hotel egyik szobájában.

A Vanity Fair szerint a vádakkal a filmet gyártó One Race Films egykori munkatársa, bizonyos Asta Jonasson állt elő, tehette ezt azért, mert 2022-ben Kaliforniában hatályba lépett egy törvény, melynek értelmében a szexuális bűncselekmények miatt a sértett időbeli korlát nélkül perelhet.

Az akkoriban asszisztensként dolgozó Jonasson által előadott sztori igen kínos Dieselre nézve. A hölgy elmondása szerint a színész felhívta őt a hotelszobájába, ahol fogdosni, csókolgatni kezdte, és csak azért nem tépte le róla a ruháit, mert a nő sikoltani kezdett. Amikor Jonasson a fürdőszobába akart menekülni, Diesel a falhoz nyomta őt, majd maszturbálni kezdett. A felperes állítása szerint a színész viselkedése teljesen lebénította őt, védekezésre képtelen állapotba került, de azt határozottan Diesel tudomására hozta, hogy nem egyezik bele a dologba. Néhány órával a szexuális zaklatás után telefonon felhívta őt Diesel testvére, Samantha Vincent, a gyártó cég akkori elnöke, és közölte vele, hogy elbocsájtja őt. A kereset szerint nyilvánvaló, hogy a felperes kirúgására azért került sor, mert nem engedelmeskedett a sztárnak.

Jonasson egyébként nemcsak Diesellel szemben fogalmazott meg vádakat. Elmondása szerint néhány nappal a fentebb részletezett eset előtt a One Race Films egy másik vezető beosztású munkatársa is felhívta őt a hotelszobájába, ahol levette a felsőjét, majd arra kérte a nőt, hogy feküdjön mellé az ágyra, melyet követően a nő otthagyta a férfit. A felperes a két említett eset mellett azt is elmondta, hogy a gyártó cégben toxikus munkakörnyezet uralkodott, ő maga többször tapasztalt nemi diszkriminációt és hatalommal való visszaélést.

Diesel egyelőre még nem reagált a vádakra, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudjuk, hogy attól függetlenül, hogy Jonasson állításainak van-e alapja, a helyzetet érdemes nagyon komolyan venni.

(Forrás: Vanity Fair, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés