Jól is teszi. Egyébként nem mond hülyeséget, és még remény is van arra, hogy összejöhet.

Vinnie Jones kétségkívül Guy Ritchie filmjeiben volt a legjobb. A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső után a Blöffben is ugyanazt a kemény csávót játszotta, akivel tudjuk, hogy nem érdemes udvariatlannak lenni. Jones most arról beszélt, hogy nagyon szívesen beugrana a Blöff folytatásába, és szerinte nem csak ő van ezzel így. És itt jön a dolog érdekes része.

Mert a helyzet az, hogy pár éve azt pletykálták, Guy Ritchie elkészítené A ravasz, az agy... második részét, ami elég furcsán hangzik, tekintve, hogy az a film pont azért működött, mert egyszerű volt, olcsó, és tele volt remek színészekkel és dumákkal, akiket akkor láttunk jóformán először. Az a varázslat megismételhetetlen, de a már jóval profibb Blöff teljesen más tészta, Ritchie ráadásul mostanában mintha tényleg szeretne egy kicsit visszatérni a régi filmjei világához, és ennek három elég erős mutatója is van.

Az egyik maga a pletyka, hogy jöhetne a Lock, Stock 2, a másik az Úriemberek, aminek csodás fogadtatása volt, a harmadik pedig, hogy Ritchie megint Jason Stathammel készít filmeket, az Egy igazán dühös ember pedig egész pofásan sikerült. Vinnie Jones azt mondja, hogy tudomása szerint Matthew Vaughn producer is benne lenne a folytatásban, ha Guy Ritchie írja a forgatókönyvét, és ha visszatér mindenki az első részből.

Jones eléggé jól sejti, hogy mindenki megnézné a második részt, aminek a cselekményét ő egyébként Amerikába helyezné át. A jó kérdés az, hogy ha Ritchie és Statham megint ennyit forgatnak együtt, akkor tényleg szóba kerülhet-e ez az opció. Az Úriemberekből kiindulva még eléggé megy Guy Ritchie-nek az alvilági játszmázás teljesen elcseszett karakterekkel, szóval miért ne? Tessék hallgatni Vinnie Jonesra!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
14% Nem, tök jó, hogy van.
63% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés