És igen, vele együtt visszatér Michael C. Hall is a sorozatgyilkos szerepéhez.

A Dexter 2006 és 2013 között futott, és bár az elején bitang jó évadokat szállított, a végére annyira erőtlen lett, hogy kvázi önként vonult be a steril szobába kinyírni magát. A Deadline értesülései szerint Dextert most visszahozza közénk a Showtime, ezek szerint van még mit elmesélnie, akad még pár ember, akit kinyírhat, de hogy miért és hogyan, az még jó kérdés.

Az biztos, hogy Hall már pedzegette korábban, hogy visszatérhet a sorozatgyilkoshoz, vele együtt pedig visszatér majd Clyde Phillips showrunner is, aki remélhetőleg nem az utolsó évadok gyatra színvonalát készül megismételni. A Showtime azt mondta, hogy csak úgy akarták visszahozni a sorozatot, ha valami nagyon jó ötletük van rá, és úgy tűnik, hogy Michael C. Hall és Clyde Phillips megtalálták ezt a jó ötletet. A jó hír, hogy Clyde az első négy évad showrunnere volt, ezek voltak a széria igazán jó évei, szóval van ok a reménykedésre.

Az új évad 10 részes lesz, 2021 elején kezdik el forgatni, 2021 őszén pedig már meg is lehet nézni, hogy érdemes volt-e visszarángatni közénk Dextert.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés