Chris Rock a 94. Oscar-gála egyik díját felkonferáló vendégszereplőként ellőtt egy ízléstelen, de jelentéktelen viccet a kopasz Jada Pinkett Smith kontójára, aki a haját autoimmun-betegsége miatt borotválta le. A poénon Will Smith először nevetett, ám amikor meglátta, hogy feleségének nem tetszett a vicc, felállt, a színpadra ment és pofonvágta kollégáját.

Miután a helyére ment, a dührohamnak még nem volt vége, kétszer is azt ordibálta a mentegetőző Rocknak, hogy „A nejem nevét a kibaszott szádra se vedd!”.

Az esetről részletesen itt olvashatsz:

Hogy még kínosabb legyen a szitu, nem sokkal később Smith megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a Richard király című filmben nyújtott alakításáért, amit a könnyeivel küszködve vett át, az imént történteket csak annyiban érintve, hogy a film főszereplője is minden erejével oltalmazza a családját, és ő is ugyanígy jár el. Árulkodó – vagy inkább szomorú –, hogy a sztár fia, Jaden Smith a következővel kommentálta az azóta mémmé vált pofont:

„Mi ezt így csináljuk.”

Ha a pofon elszenvedőjének reakciójából nem lett volna egyértelmű, mostanra már mindenkinek nyilvánvaló lehet, hogy a támadás nem volt megrendezett. Az Akadémia először csak egy Twitter-bejegyzésben határolódott el az erőszak bármely formájától, azóta azonban kiadtak egy közleményt, melyben már egy kicsit konkrétabban fogalmaztak:

Az Akadémia elítéli Mr. Smith tegnap esti cselekményét. Hivatalos vizsgálatot rendeltünk el az incidenssel kapcsolatban és a lehetőségeinkhez képest, a kaliforniai jogszabályoknak megfelelően további intézkedéseket fogunk tenni az ügyben.

Ezen a ponton még nem világos, hogy mik lehetnek ezek az intézkedések, de az is benne van a kalapban, hogy Smith-től utólag elveszik a frissen bezsebelt szobrocskát. Az illetékesek valószínűleg belátták, hogy nagyon nincs rendben, hogy valaki a színpadon megtámad egy másik embert vélt vagy valós sérelme megtorlása céljából, majd átvesz egy világhírű elismerést, sőt, úgy bulizza végig az Oscar utáni rendezvényt, mintha mi sem történt volna.

Ami a felszínen egyeseknek igazságszolgáltatásnak tűnhet, az valójában egy gusztustalan, gyáva tett volt. Smith tudta, hogy nem fogják lerohanni biztonsági őrök, meglepett kollégája a szégyen és a pofon váratlansága miatt nem fog visszaütni, és így is lett. Szépen felsétált, a középkor szabályai szerint elégtételt vett, majd visszament a helyére, és onnan még megeresztett néhány fenyegetést, csak hogy betonba öntse az imént erőszakkal lefektetett szabályokat.

Bárki más tett volna így, azonnal markos szekusok ráncigálták volna le a színpadról, és ha Rock valami fura okból kifolyólag nem is tett volna ellene feljelentést, garantált, hogy az Akadémia jogászai néhány órával később felkeresték volna a Los Angeles-i rendőrséget egy hivatalos dokumentummal, ami megfelelő jogalapot képezett volna a támadó felelősségre vonásához. Smith pofonja után azonban mindenki úgy ült a helyén, mintha csak egy művész múló hóbortjának lettek volna szemtanúi.

Pedig valójában az történt, hogy egy világsztár – ha úgy tetszik, példakép – bebizonyította, hogy az erőszak igenis lehet megoldás.

Bánthatsz valakit, csak mert az olyat mondott, ami neked nem tetszik, és utána szipogva mondhatsz köszönetet a világ egyik legnagyobb presztízsű szórakoztatóipari elismeréséért, az emberek tapsolhatnak és gratulálhatnak neked.

Csúnya lett volna, ha maga az agresszor nem látja be, hogy amit csinált, elfogadhatatlan. Szerencsére Smith, miután az Oscar-afteren magához vett pezsgő kiment a fejéből, a telefonja után nyúlt és az Instagram nyilvánossága előtt kért elnézést a visszataszító közjátékért. Sajnos azt sem zárhatjuk ki, hogy valamelyik jogásza szólt rá, de szívből reméljük, hogy nem ez a helyzet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Will Smith (@willsmith) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés első mondataival végre teljes egészében egyet lehet érteni:

Az erőszak bármely formája mérgező és pusztító, a tegnap esti cselekedeteim pedig elfogadhatatlanok és megbocsájthatatlanok.

Smith aztán ezzel folytatja: „A kontómra való poénkodás eltűrése olyasmi, ami a munka része, de a Jada betegségével kapcsolatos vicc túl sok volt nekem és indulatból reagáltam. Nyilvánosan bocsánatot szeretnék kérni tőled, Chris. Túlléptem egy határt és helytelenül cselekedtem. Szégyellem magam és a cselekedetem nem tükrözi azt, hogy milyen ember szeretnék lenni. Az erőszaknak nincs helye a szeretet és kedvesség világában.”

Ezután a színész elnézést kér az Akadémiától, a nézőktől, sőt a Williams családtól is – a Richard király Serena és Venus Williams felemelkedéséról szól –, amiért beszennyezte azt, aminek egyébként egy csodálatos dolognak kellett volna lennie.

Az Akadémia illetékes bizottsága holnap ül össze, hogy döntsenek a Smith-szel szembeni szankciókról, és bár nem valószínű, hogy elveszik tőle a szobrot – a legesélyesebb forgatókönyv szerint csak ideiglenesen felfüggesztik az akadémiai tagságát –, ebben a helyzetben talán még a legkomolyabb retorzió sem lenne túlzás. Mert igen, emberek vagyunk, hibázhatunk, ragadhatnak el minket az indulataink, de az, hogy a pofon után senki nem tett semmit, szinte a cinkossággal ér fel, a díj átadása pedig még szürreálisabbá tette az egész sztorit. A megkésett elmarasztaló reakciók, Smith bocsánatkérése már elkezdik a helyes irányba terelni a történetet, de mivel ezt az egészet páholyból nézte végig az egész világ, muszáj lenne ennél egyértelműbben is megmutatni, hogy a tettlegesség semmilyen körülmények között nem lehet alternatíva.

Hiszen ha nagyjaink így intézik a dolgokat, ha az egyén dönthet arról, melyik az a sérelem, amit elég, ha az ember kikér magának és melyik az, melyet egy pofonnal vagy egy gyomrossal kell és lehet kiegyenlíteni, onnan már csak egy lépés, hogy az átlagember is igazolva lássa, ha egy nézeteltérés közben érvek helyett az öklével szerez érvényt az igazának.

Örülünk, hogy Will Smith sem akarna egy ilyen világban élni!

Ez is érdekelhet:

Nem a tegnap esti Oscaron osztotta ki Will Smith az első nyilvános pofonját

2012-ben egy moszkvai premieren egy ukrán újságíró is kapott tőle egy sallert. Mutatjuk.

(főkép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kívülről fújod a Reszkessetek, betörők!-et? Biztos? Teszteld!

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

További cikkeink a témában