Többek közt Jordán Adél, Szabó Győző, Cserihanna, Fekete Giorgio, Vitáris Iván, Sisi, Bongor és Beton.Hofi is szerepel a Park FM új, saját gyártású, zenés rádiószínház-sorozatában, amely - akutsztikus kavalkádként - a könnyűzene világának kulisszái mögé vezeti a hallgatókat.
A Budapest Park online rádióján március 19-től hetente jelentkező epizódok egy fiktív zenekar történetén keresztül mutatják meg, mi történik, amikor a hirtelen jött siker próbára teszi a barátságot, az alkotást és az emberi kapcsolatokat. A produkció támogatója a Mastercard.
Túléli-e a barátság a gyors sikert? Mit tesz a hirtelen jött hírnév a könnyűzenei forradalmárokkal? Vajon mi marad, ha leesik a hó? – Töredékek a Vajonasnow zenekar életéből című zenés hangjáték csütörtökönként 19 órától hallható a Park FM-en. A sorozat szövegét Zsigó Anna írta, a projekt Vajdai Vilmos koncepciója alapján és rendezésében valósul meg. A mű a kortárs könnyűzenei világ nehézsúlyú történeteit, valamint a zeneipar mentális kihívásait vizsgálja – humorral, öniróniával és izgalmas, kísérletező formanyelvvel. A Csizmás András, Vitáris Iván és Peer Krisztián által jegyzett Minden szinten szinte minden rock ‘n roll című főcímdal szintén a Park FM-en debütál.
A kiközösítés-történet középpontjában a Vajonasnow zenekar áll, amely éppen az országos ismertség kapujában toporog. Első nyári országos turnéjukra készülnek, ahol komoly A kategóriás fesztiválokon mutatkozhatnak be. Rajongó táboruk exponenciálisan nő, így a nyomás is egyre fokozódik: ideje szintet lépni és komolyan venni saját magukat. A sikert azonban egy váratlan tragédia árnyékolja be, ami alapjaiban rendezi újra a zenekar életét.
Azokat a pillanatokat villantja fel, amikor egy zenekarban fontosabbá válnak az egyéniségek, mint a közösség. Vajon a sikerért feláldozható-e a bárki? A történetet egy podcaster követi végig, aki elkíséri a zenekart a turnéra, és rögzíti a backstage, a turnébusz és a próbaterem hangulatait. A rádiószínház próza, zene és hangeffektek mozaikjaiból épül fel – egyfajta akusztikus kavalkádként, amely a rádiószínház klasszikus formáját jelenidejű zenei közegbe helyezi.
A sorozatban a zenekar tagjai mellett azok a figurák is feltűnnek, akik nélkül egyetlen koncert sem jöhetne létre: a menedzser, a hangosító, a road vagy éppen a sofőr. A rádiójátékban több ismert hazai zenész és előadó is hallható ezekben a cameo szerepekben: Bongor, Beton.Hofi, Héra Barnabás, Pajor Tamás és az ezerarcú Sisi több karaktert is megformál.
A zenekar tagjait és a történet szereplőit népszerű színészek és zenészek alakítják: Cseri Hanna, Csizmás András, Fekete Giorgio, Jordán Adél, Kárpáti Pál, Kollár Dea, Szabó Győző, Szabó Veronika és Vitáris Iván. A különböző műfajokból érkező szereplők találkozásából eddig soha nem hallott fúzió született.
A Vajon mi marad, ha leesik a hó? című rádiószínház-sorozat a Park FM gyártásában készül, és csütörtökönként 19 órától hallható, az ismétlést pedig hétfőnként 11 órától hallgathatod meg, vagy bármikor, ha kattintasz a Budapest Park Youtube- vagy Spotify-csatornájára. További infókért ide kattints!
