Több száz akkori legkorszerűbb szintetizátort szállító hajó sodródott partra legénység nélkül 1968-ban a Zöld-foki-szigeteknél. A hangszereket szétosztották a helyi iskolák közt, majd egy külön zenei kultúra indult virágzásnak.

A Zöld-foki Köztársaságban hagyományosan erős a világzene és az elektronikus népzene, ami egy meglehetősen szokatlan esetre vezethető vissza. 1968 márciusának egy nyugodt reggelén egy, a legújabb Korg és Moog szintetizátorokkal, valamint Hammond-orgonákkal roskadásig megpakolt teherhajó indult útnak Baltimore-ból egy Rio de Janeirói kiállításra. A tenger nyugodt volt, a rakományt gondosan rögzítették – ám a hajó még aznap eltűnt.

Hónapokkal később São Nicolau-szigeténél (ma Zöld-foki szigetek, de akkor még portugál terület volt) sodorták partra a hullámok. A legénységnek nyoma veszett, a rakományt lefoglalta a rendőrség. Ám amikor híre ment, hogy a szállítmány több száz hangszerből áll,  a gyarmatosítás ellen küzdő vezető, Amílcar Cabral úgy döntött, hogy egyenlő arányban szét kell osztani azokat a szigetcsoport iskolái között.

Egy egész generáció jutott egy pillanat alatt a legmodernebb hangszerekhez.

A zenei ritkaságokban utazó Analog Africa kiadó szerint ez a bizarr esemény közvetlenül inspirálta a sziget 1975-ös függetlenné válás után indult zenei forradalmat: szintikkel modernizálták a morna és a coladeira őslakos néptáncok zenéit, és persze a funanát, amit korábban betiltottak a portugálok.

Ezt az időszakod a kiadó dokumentálta is a Space Echo - The Mystery Behind The Cosmic Sound Of Cabo Verde című válogatáson.

Samy Ben Redjeb, az Analog Africa alapítója a válogatással egyben a „világzene” címke ellen is tiltakozik, mert szerinte túl gyakran egybemossák a kontinens zenéit.

„Egy időben minden 'világzene' volt, de az emberek kezdik belátni, hogy ez a szó bullshit – magyarázta. – Minden afrikai régiónak más-más hangzása és zenei stílusa van, és ezt kezdik felismerni a rajongók is.”

A fentebbi linken egyetlen kattintással elkezdhetünk ismerkedni a távoli sziget 70-es, 80-as évekbeli futurisztikus soundjával – ami meg sem született volna anélkül a bizonyos hajótörés nélkül.

(Forrás: Guardian, fotó: Egy Korg szinti, Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Nem hiszed el, milyen szintre jutott a hardver orchestra

Valóságos nagyzenekart épített 512 floppy meghajtóval, 16 winchesterrel és négy szkennerrel régi barátunk, Paweł, aki lankadatlanul fejleszti a Floppotront.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

Itt az a Xiaomi, ami szembeszáll a csúcstelefonokkal

Így lettem villanyborotva-hívő – Braun S9 Pro+-teszt

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés