Kurzusokon tanítják meg újra mosolyogni a japánokat, annyira hozzászoktak a maszkviseléshez az elmúlt években.

A japánok már a koronavírus-világjárvány előtt is előszeretettel hordtak maszkokat szezonális betegségek és a szénanátha ellen, a pandémia során pedig érthető módon nagyon fegyelmezetten és elhivatottan vette fel a japán társadalom a maszkot, amit azóta sem igazán akar levenni.

A japán közmédia májusi felmérése szerint a lakosság 55 százaléka ugyanúgy hordja a köztereken a maszkot, mint a járványügyi korlátozások idején, és csak 8 százalékuk állt le teljesen annak hordásával.

Josida Himavari, egy húszéves nő a brit hírtévének azt nyilatkozta, hogy a világjárvány ideje alatt alig használta az arcizmait, így most egy mosolyinstruktorhoz jár, aki segít neki újra megmozgatni azokat.

Kavano Keiko mosolyinstruktőr

A kurzust vezető Kavano Keiko szerint Japánban megnégyszereződött az igény a mosolykurzusok iránt az utóbbi időkben, amelyek 19 ezer forintnak megfelelő jenbe kerülnek. Bizarr ez az egész, annyira, hogy talán egy újabb, fiókban heverő Black Mirror-rész forgatókönyvét tette ismét fölöslegessé a valóság, de azért még mindig jobb, mintha az elkeseredett japánok a Smile (Mosolyogj) című pszichothrillert használnák inspirációs segédanyagnak.

Az amúgy már nem először derül ki, hogy Japán különleges ország, a japán társadalom pedig szokatlan problémákkal küzd:

Totál agymenés, hogy egy ilyen kampány Magyarországon is elinduljon

Japánban viszont az a különös helyzet állt elő, hogy a fiatalokat ösztönözni kell az italfogyasztásra.

(Forrás: Sky News, Telex)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában