A NASA még tavaly novemberben azonosított egy objektumot a Naprendszer peremén, amely február 25-én megközelíti a Föld pályáját. És bár az űrhivatal illetékesei pontosan nem tudták megmondani a WF9-ről, hogy mi fán terem, arról mindenkit biztosítottak, hogy az üstökösszerű égitest simán elkerüli majd a Földet.

Egy önjelölt orosz csillagász, Djomin Damir Zaharovics azonban úgy véli, hogy a NASA téved, ugyanis az égitest nem fogja elkerülni a bolygónkat, hanem február 16-án becsapódik, és óriási szökőárat fog okozni. És ha ez még nem lenne elég: szent meggyőződése, hogy a objektum a rejtélyes Nibiruról származik.

Sokan úgy vélik, hogy a Nibirun fejlett, emberszerű lények élnek, akik időközönként ismeretlen célból ellátogatnak a bolygónkra. Az égitest a leggyakoribb feltételezés szerint a mezopotámiai mitológiából is jól ismert Annunaki istenségcsoport otthona, de összefüggésbe hozták már a gyíkemberekkel is – vagy ki tudja, a kettő egy és ugyanaz. Nem vagyunk a témában szakavatottak, de aki bővebben elmerülne a tudás tengerében, az kattintson ide, ide vagy mondjuk ide.

Egyesek így képzelik el a Nibirun élő istenséget, amelynek van egy erős gyíkemberes beütése

„Szemenszedett hazugság az, amit a NASA állít! Az WF9-nek nevezett objektum októberben hagyta el a Nibiru rendszerét, amikor is az égitest az óra járásával ellentétesen kezdett el keringeni a Nap körül. A NASA valószínűleg tudja, hol fog pontosan becsapódni, sajnos én nem. De az okozott kár semmi lesz ahhoz képest, amit a Nibiru fog okozni, amikor ideér”

hangsúlyozta a „csillagász”, aki állítja, hogy mindannyian veszélyben vagyunk, ugyanis a becsapódó objektum egy nagyobb méretű várost is elpusztíthat, és hatalmas szökőárt okozhat. Amennyiben pedig a Földnél úgy háromszor akkorára becsült Nibiru is megérkezik egy nap a nyakunkra, csak Isten tudja, hogy mi lesz velünk.

(forrás: Metro, Daily Star)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában