Oscar Piastri szerint nem feltétlenül jól alkalmazták a papaja-szabályokat.

A tavalyi szezon közben több vitás helyzet is akadt a McLarennél, amelyek után sokan megkérdőjelezték, valóban egyenlő feltételekkel versenyezhet-e a wokingi istálló két pilótája, Lando Norris és Oscar Piastri*. Az ausztrál azonban úgy látja, hogy alapvetően korrekt esélyeket kapott, még ha néhány döntést lehetett volna jobban is kezelni:

„Én egyetlen pillanatban sem feltételeztem rossz szándékot, és soha nem kérdőjeleztem meg a döntések mögötti szándékot. De ismétlem, lehetett volna jobban csinálni, bizonyos helyzeteket pedig lehetett volna másképp kezelni, de ez az elitsport és a Formula–1 része.”

Piastri szerint ebben a közegben lehetetlen minden döntést tökéletesen meghozni, és mindenkit elégedetté tenni, főleg úgy, hogy csapatsportban egyéni díjért küzdenek, emiatt pedig természetes, hogy néha súrlódások alakulnak ki a csapaton belül. Ennek ellenére világosan kijelentette, hogy

„tavaly megkaptam a tisztességes esélyt, most pedig azon dolgozunk, hogy hogyan tudunk javítani a dolgokon, és biztosítani, hogy még erősebbé váljunk.”

Andrea Stella csapatfőnök korábban már utalt rá, hogy egyszerűsítik a belső szabályrendszerüket, a híres/hírhedt papaja-szabályokat, amit nemrég maga Piastri is megerősített, azaz a McLaren csak finomhangolásra készül.

*Az ausztrál több alkalommal sem volt elégedett azzal, ahogy bizonyos szituációk alakultak az előző szezonban, különösen akkor, amikor csapatutasítások befolyásolták a futamát. Az Olasz Nagydíjon például vissza kellett adnia a pozícióját Lando Norrisnak egy lassú kerékcsere után, amit akkor nem érzett igazságosnak. Szingapúrban az első körben Norris kiszorította az egyik kanyarban, a helyét viszont nem kapta vissza, hiába jelezte a rádión az elégedetlenségét. Silverstone-ban, valamint Ausztriában és Magyarországon is akadtak vitatható döntések, amelyek kívülről nézve inkább Norrisnak kedveztek, aki végül 13 pontos előnnyel meg is szerezte első világbajnoki címét.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Piastri a 2025-ös összeomlása után figyelmeztette az F1 mezőnyét az új szezon előtt

Vajon Oscar Piastrit tényleg veszélyesebb ellenféllé tette a tavalyi kudarc? Nemsokára kiderül.

Visszautasíthatatlan ajánlatot készül tenni egy F1-be kívánkozó helyszín

Spoiler: Korábban már szerepelt az F1 versenynaptárában.

Verstappen és Russell párharcát várják a vb-címért, de egy váratlan név is felbukkant az esélyesek között

Max Verstappennek és George Russellnek lehet egy fiatal kihívója a világbajnoki címért folyó harcban?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

23 év egy helyben rohadás után is elvihető egy körre a V8-as szovjet tűzoltóautó

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
44% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés