Spoiler: Korábban már szerepelt a Formula–1 versenynaptárában.

Dél-Afrika évek óta dolgozik azon, hogy visszahozza a Formula–1-et az országba, Gayton McKenzie sportminiszter pedig elárulta, hogy bár a lelkesedés hatalmas, a 2027-es év már nem reális cél számukra, mert „alábecsültük, hogy mi szükséges egy F1-es esemény megrendezéséhez”, ugyanakkor továbbra is keményen dolgoznak a legutóbb 1993-ban megrendezett nagydíj* újraélesztésén, és egy olyan ajánlattal készülnek, ami több mint ígéretes:

„Most már megvannak a szakértőink, és olyan ajánlatot készítünk, amit nem tudnak majd visszautasítani.”

Az F1 vezetősége szívesen látna egy afrikai futamot, de Dél-Afrikának Marokkóval és Ruandával versenyeznie kell a nagydíj megrendezéséért. A sportág egyébként már elindította a rotációs naptár bevezetését, a népszerű Belgiumi Nagydíjat például kétévente rendezik meg 2027-től kezdődően.

*1962 és 1993 között kisebb megszakításokkal 23 futamot is rendeztek Dél-Afrikában, hármat East Londonban és húszat Kyalamiban.

(Forrás: Racingnews365.com, fotó: Kyalami Grand Prix Circuit)

Ez is érdekelhet:

Verstappen és Russell párharcát várják a vb-címért, de egy váratlan név is felbukkant az esélyesek között

Max Verstappennek és George Russellnek lehet egy fiatal kihívója a világbajnoki címért folyó harcban?

Piastri a 2025-ös összeomlása után figyelmeztette az F1 mezőnyét az új szezon előtt

Vajon Oscar Piastrit tényleg veszélyesebb ellenféllé tette a tavalyi kudarc? Nemsokára kiderül.

Politikai okok miatt bukhatott ki a 2024-es versenynaptárból a Dél-afrikai Nagydíj

Ez a sokak kedvencének számító Belga Nagydíjnak kedvezhet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ken Block emlékét őrzi ezzel a Mustanggal a Lego

Sporttörténelmi siker: 13 éves magyar fiút igazolt le az Aston Martin F1-es csapata

Vagányságot hoz az elektromos kisautók közé a Cupra Raval

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés