Christopher Tyler, a Londoni Egyetem kutatója bizonyítékokat talált arra, hogy a nagy olasz művész szemtengelyferdüléssel élt, vagyis kancsal volt, ami viszont segítette őt az alkotásban.
Tyler megvizsgálta a szemek állását hat olyan mesterművön, amely da Vincihez köthető, köztük az önarcképeknek tartott Vitruvius-tanulmányon és a Salvator Mundin, minden idők legdrágább festményén.
A mérések szerint da Vinci a szemtengelyferdülés egy váltakozó verziójával rendelkezett. Ezáltal tudta használni egyszerre mindkét szemét a mélység érzékelésére (sztereoszkopikus látás), de a háromdimenziós kép kétdimenziós vásznon való leképezéséhez tudta egy szemét is használni (monokuláris látás).
A jelek szerint da Vinci váltakozó exotrópiában szenvedett, azaz a szemei kifelé fordultak. Ezáltal volt képes arra, hogy monokuláris látásra váltson, egy szemét használja.
„Rembrandtól Picassóig számos nagy művészről tartják úgy, hogy kancsal lehetett, és úgy tűnik, da Vinci is az volt. Ez az állapot kényelmes egy festő számára, hiszen ha egy szemmel nézi a világot, közvetlenül tudja azt összehasonlítani a sík képpel. A kancsalság magyarázatot adhat da Vinci különleges képességére, hogy visszaadja az arcok és a világ tárgyainak háromdimenziós tömörségét és a hegyvidéki jelenetek nagy távolságát” – fejtette ki Taylor.
És ha Leonardo da Vinci, akkor Mona Lisa:
(forrás: Medical Express, MTI, BBC)