Jó ötlet volt, hogy halottnak nyilváníttassa magát, de végül nem tudta végigvinni a mestertervet.

Közokirat-hamisítás gyanúja miatt szerdán Érden elfogtak egy férfit, aki hamis okiratok benyújtásával igyekezett állítólagos halálát igazolni, és így próbálta megúszni a börtönbüntetését – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu-n.

A fickót a bíróság korábban első fokon több év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és mivel a tárgyaláson nem jelent meg, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Elrejtőzött a hatóság elől, és állítólagos ausztriai haláláról kiállított hamis osztrák anyakönyvi kivonatot nyújtott be a magyar hatósághoz.

Mindezt azért, hogy a közhiteles anyakönyvi nyilvántartásban létrejöjjön a valótlan bejegyzés, ami alapján a bíróság az ellene kiadott elfogatóparancsot visszavonja, és így végleg megszabaduljon attól.

A bíróság a benyújtott iratok alapján hamis tanúzás elkövetésének gyanúja miatt kezdeményezte, az ügyészség pedig elrendelte a férfi ellen a büntetőeljárást.

A nyomozók kétséget kizáróan megállapították, hogy a férfi valójában nem halt meg, sőt nem is bujkál: némi elővigyázatosságtól eltekintve úgy él és dolgozik, mint bárki más.

A Szabolcs vármegyei nyomozók a Pest vármegyei kollégáik közreműködésével a 47 éves férfit kihallgatták és őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet:

23 milliárd forint utcai értékű kokaint csípett meg a magyar rendőrség

Óriási csapás a kábítószerpiacra, írta police.hu.

(MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés