Az évtized utolsó teljes holdfogyatkozásában gyönyörködhettünk hétfőn, a hajnali órákban – szerencsénkre pedig a szuperhold és a vérhold jelensége is megfigyelhető volt. Emellett pedig farkasholdként is olvashattunk róla, hiszen a januári holdfogyatkozásokat a néphagyomány ezen a néven (is) említi.

A holdfogyatkozás vöröses színét annak a légköri jelenségnek köszönhetjük, amely a naplementét is hasonló árnyalatúra festi. A szuperhold-effektus pedig abból adódik, hogy a földközelpont és a teliholdfázis egybeesik, azonban a legtöbb esetben alig lehet szabad szemmel kiszúrni azt, hogy az aktuális telihold fényesebb a kelleténél. És akkor lássuk, milyen is volt a szupervérhold a világ különböző pontjain:

És lássunk két remek képet Magyarországról is:

Salgótarján. Fotó: MTI/Komka Péter
Salgótarján. Fotó: MTI/Komka Péter

És ha már Hold:

Végre kiderült, hogy van-e náci űrbázis a Hold sötét oldalán

A kínai Csang'o-4 űrszonda olyan helyen landolt, ahol előtte még senki sem járt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve