A múlt század elején egy hivatalnok akkorát sikkasztott, hogy az még ma is szenzáció lenne

Kecskeméthy Győző a XX. század elején a rendőrség számára az első számú közellenség, a sajtó számára pedig az évtized legnagyobb szenzációja volt. Olyat csinált, amit előtte senki, vakmerősége pedig a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb hajtóvadászatának célpontjává tette. Igaz, ma már nem kapod fel a nevére a fejed, de száz évvel ezelőtt még a csapból is ő folyt.

Győző 1878-ban született Pesten egy hivatalnok család negyedik gyermekeként. A família minden tagja a Városházán vagy legalább annak környékén dolgozott, így a legifjabb Kecskeméthynek már akkor kész volt az életpálya-modellje, amikor még a járókában fújta a nyálbuborékokat. Az érettségi után rögtön bekerült az egyik kerületi tanácsba, ahol pénztárosként számolta a bankókat, aztán – ahogy elvárták – beiratkozott a jogi egyetemre. A vak is láthatta, hogy igyekszik, még egy pártot is alapított, közben pedig gyakornokként ügyeskedett a fővárosi adóhivatalnál. Ez utóbbinak meg is lett a gyümölcse.

A későbbi körözése szerint Győző „beteges kinézésű” fickó volt. Nem lehetett egy Don Juan, de a szürke kisegér külső mögött egy igazi fehérgalléros bűnözőzseni rejtőzött. Amikor az adóhivatalnál volt gyakornok, megtudta, hogy a hivatal minden negyedévben, kerületenként gyűjti össze a ma adóelőlegnek becézett sápot. Arról is tudomást szerzett, hogy a legnagyobb összeg a belvárosi adóhivatalba kerül, amit aztán két ember – egy altiszt és egy hivatalnok – kocsival visz át a Városházára.

Nem véletlen, hogy az 1901. november 15-én esedékes negyedéves zárás Kecskeméthyt a belvárosi adóhivatal fiatal tisztviselőjeként találta. Amikor ezen a napon megszámolták a begyűjtött pénzt, kereken 777 ezer koronát mutatott az összesítő. Ezt szépen bepakolták egy táskába – ami a temérdek fémpénz miatt olyan nehéz volt, hogy a cipekedéssel megbízott altiszt gatyája az első emelésnél teleszaladt –, aztán az egész cókmókot rábízták… igen, Kecskeméthy Győzőre, hogy másodmagával guruljon át a központi pénztárhoz.

Pénz

Győző nem volt szívbajos. Még a belvárosi adóhivatal utcájában megállította a kocsit egy emeletes ház mellett, aztán ráparancsolt az altisztre, hogy egy borítékot vigyen föl egy bizonyos D. doktornak. Az altisztet nem kérdezősködésre képezték ki, úgyhogy haptákba vágta magát, és elszelelt a borítékkal. Eközben Győző a nála lévő kulccsal kinyitotta a táskát, kivette belőle a szigorú sorokba rendezett 300 darab ezres bankót és a többi papírpénzt, majd ezekkel jól teletömködte kabátjának zsebeit.

Az altiszt kisvártatva visszatért, és a páros a Városházára hajtott. Itt aztán Kecskeméthy ráparancsolt szerencsétlen hivatalszolgára, hogy várjon a pénzzel egy kicsit, amíg ő beszalad a postára. Egy taxist leszámítva – aki később elmondta a rendőröknek, hogy Győzőt elvitte a Keleti pályaudvarra –, Kecskeméthyt ekkor látták utoljára Magyarországon.

Az utcán ácsorgó altiszt megunta, hogy egy húszkilós bőrtáskával a kezében szobrozik a Városháza előtt, és háromperces erőlködés után bement a pénztárhoz. Itt jó félórás ácsorgás után az illetékesek gyanakodni kezdtek, és átzavartak egy lóti-futit a postára. Győző persze már sehol nem volt, így a távollétében nyitották ki a küldeményt.

Amikor meglátták, hogy a táskából mai értéken körülbelül 190 millió forint hiányzik, úgy szétestek, hogy kerek két óra alatt tudták csak összekaparni magukat. Ez idő alatt két dolog történt; a pánik átterjedt a kerületi ügyészre, a rendőrkapitányra és a főpolgármesterre is, másrészt pedig Kecskeméthy a háta mögött hagyta az országhatárt. Mire aznap este a határellenőrzéshez elért az egyébként is meglehetősen pontatlan körözvény, a közigazgatásban dolgozó család legjobban fizetett tagja már több száz kilométerre zötykölődött valahol.

A rendőrség négyezer, majd húszezer korona vérdíjat tűzött ki a fejére, évekig küldözgetett ki detektíveket szerte a nagyvilágba, de hiába. A sajtó persze szintén ráharapott a sztorira. A pesti lapok évekig a címlapon hozták az újabb és újabb Győző-észleléseket. Állítólag látták Velencében csajozni, aztán Milánóban grasszálni a főtéren, Monte-Carlóban kaszinózni, illetve az egyik rendőr jelentése szerint egyszer majdnem kézre került Korzikán. A Pesti Hírlap tíz évvel (!) az eset után arról cikkezett, hogy Kecskeméthy Győző gúnyolódó leveleket küldözget a rendőrségnek, amit később az igazságügy érthető okból hevesen tagadott.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon