Rémi Gaillard-t akkor láttuk utoljára, amikor egy szállodában okozott halálközeli élményt a recepciósnak. Néhány millió embernek azzal is szerzett pár szórakoztató percet, ahogy korábban is megannyiszor, a mostani akciója viszont vitathatatlanul hasznosabb lett.

Gaillard kevésbé ismert oldala az állatvédő, noha ezzel kapcsolatos kisfilmje is volt már:

Hogyan is tiltakozhatna Rémi Gaillard a delfináriumok ellen, ha nem zseniális trollkodással?

Mi történik, ha nem az emberek nézik a delfináriumban az állatokat, hanem fordítva?

Most több mint három napra beköltözött egy állatmenhely egyik ketrecébe, ami Franciaországban elég nagy hírverést kapott, folyamatosan érkeztek a stábok és azok, akik beszélgetni vagy egy közös fotót akartak vele.

Nagyon megérte az a 87 óra: összesen 200 ezer eurónyi, vagyis bő 62 millió forintnyi adomány gyűlt össze a menhely javára, és kétszáz állatot is örökbe fogadtak. Szép volt, Rémi!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
15% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve