„Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk” – mondta Tyler Durden a Fight Clubban több mint húsz éve, gondolatai pedig egyre aktuálisabbak az újabb és újabb mába érve. A 21. század békés vidékein élő emberének ugyanis már nem a véres csatatéren kell megvívnia a maga harcát, hanem olyan mindennapi élethelyzetekben, mint az étkezés, a közlekedés, a vásárlás vagy a berendezés.

A modern háború kirobbanásának fő oka pedig az, hogy túl nagy mértékben növekszünk, túl sokat fogyasztunk és túl sok szemetet termelünk. Húsz-harminc éve még mindez semmiségnek tűnt, ma azonban már tudjuk, hogy ez a kutya nemcsak ugat, hanem harap is. Jó nagyot.

És ne feledkezzünk meg korunk egyik másik fő problémaköréről, amely a világ egyik legnagyobb egészségügyi kockázata is egyben: a háttérből ránk leselkedő multirezisztens, illetve szuperkemény baktériumtörzsekről, na meg vészjósló járványokról, amelyek ellen sokszor a megelőző higiéniai óvintézkedések tűnnek a legjobb fegyvernek. Ezeket összegezve már meg is van az új típusú háborúnk egyik fő csatahelyszíne: a jó öreg fürdőszoba, amely megannyi jóságnak és gondnak lehet az okozója.

A fürdőszoba világa nagyon is férfinak való vidék

Sok férfinak időpocsékolásnak tűnhet a fürdőszoba berendezéséről öt percnél tovább beszélni, hiszen oda nem házasodni jár az ember, ugyanakkor ha jobban belegondolunk, az már a jó öreg férfiszemmel nézve sem mindegy, hogy

  • vécéöblítéskor vagy zuhanyzás során mennyi vizet használunk el,
  • milyen hamar romlik a töltő- vagy az öblítőszelep,
  • vagy mennyire könnyű tisztítani és higiénikusan tartani egy bizonyos felületet,
  • az általános komfortelemekről – dizájn, innovatív megoldások, egyéb extrák – már nem is beszélve.

Energiatakarékosság és strapabíróság

A Grohe Solido vécészett szívós, csendes és takarékos

  • 400 kilogrammig terhelhető,
  • A GROHE EcoJoy® kettős öblítőrendszer révén 50 százalékkal csökkenti a vízfogyasztást,
  • a kétgombos nyomólap egy újabb fegyver a víztakarékos felhasználásban,
  • a GROHE Whisper® zajvédelem pedig a csendes öblítést garantálja.

Egyszóval szívós, csendes és takarékos, valahogy ilyennek képzelnénk el a tökéletes fürdőszobai kelléket a 21. században. Már csak akkor lehetne fullosabb, ha titkos sörtartállyal és egy lenyíló sörcsappal is rendelkezne, amely a mi hangunkra aktiválódik.

Könnyű tisztíthatóság és hosszú élettartam

De itt van akár a Camargue Metz hátsó lefolyású véce, amely a mélyöblítésű kialakítás következtében

Nyerő kombinációnak tűnik ez is.

De akár a Koral mélyöblítésű monoblokkos vécével is bepróbálkozhatunk, legyen szó alsó vagy hátsó kifolyású változatról. Kiváló minőségű kerámia, időtlen formájú, klasszikus kialakítás, két öblítési funkcióval, amelyhez vécéülőke és zsanér is érkezik. Okos választás lehet, amely ugyanakkor bármelyik fürdőszobának elegáns megjelenést is kölcsönözhet.

Optimális helykihasználás

Egy patinás, bizalomgerjesztő fürdőszobában szükségünk lehet egy jóféle mosdóhelyre is. Mivel a modern, túlnépesedett, szuperurbanizált világban egyre inkább hely szűkében vagyunk, az optimális helykihasználtság gyakran aranyat érhet.

A Riva Solo mosdóhellyel nehéz mellélőni

Ne feledjük: a megfelelő egészségügyi és mosdóhigiéniai termékek, valamint a minőségi és funkcionális bútorok nélkül fürdőszobánk egy letűnt kor mosdójára fog hasonlítani, amely csak döcögősen lesz képes ellátni a reá bízott feladatokat.

Ugyanakkor az információs forradalom korában a fürdőszobák berendezésének  csak a kreativitás és a pénztárca szabhat határt, és szerencsére egyre több okosan megtervezett, energiatakarékos és környezetbarát termék közül választhatunk. Így ha zuhanyzók, fürdőkádak vagy egyéb fürdőszobai bútorok után is nézelődnél, akkor érdemes szétnézned a Bauhaus többi ajánlata között.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Bauhaus.

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon