Gyémántgyűrűt nemcsak eljegyzésre lehet ajándékozni, hanem évfordulókra is. Sőt, bármilyen jeles alkalomra, ami az ünnepnapok között is kitüntetett jelentőséggel bír. A gyémántajándék valóban örök életre szóló, egyedülálló érték minden értelemben.

Örökkévalóság a gyémánt égisze alatt

 

Az eternity kifejezés az idők végtelenségét, valamint az örök érvényű igazságokat jelenti. Ezek a gyűrűk pedig méltán képviselik ezt az üzenetet. A Moni’s Diamond ragyogó eternity gyémánt gyűrűi mindenkit lenyűgöznek, viselésük az öröklét életérzését erősíti bennünk.

 

A frissen kitermelt gyémánt már önmagában is értékes, de közel sem hasonlít arra a csodára, amit az ékszereken láthatunk. A titok a csiszolásban rejlik, ennek az aprólékos, igen nagy szakértelmet igénylő műveletnek a végeredménye teszi a drágakövet azzá, ami. A munka során bizonyos számú és alakú oldalt, fazettát csiszolnak rá, és ez adja a gyémánt fényét és színjátékát.

 

Az eternity gyémánt gyűrű típusai

 

A gyémántok elhelyezésétől és számától függően különböztetjük meg ezeket az egyedülállóan szép ékszereket. A full eternity gyűrűn a gyémántok teljesen körbefutnak, így a szüntelen ragyogás garantált. Ez a legexkluzívabb választás, fokozhatatlan káprázatról beszélünk. Egyetlen hátránya lehet: az efféle gyűrű igazítása nehézkesebb, ha utólag méretkorrekcióra lenne szükség.

 

A half-circle eternity gyűrű jellemzője, hogy csak az ékszer felső felén helyezkedik el a gyémántok sora. Emiatt kényelmes hordani, méretre igazítása egyszerű. Külső szemlélő csak az összetéveszthetetlen gyémántcsillogást, az eternity hatást és látványt tapasztalja. A harmadik csoportba tartozó ékszerek esetében a gyűrű negyed részét foglalja el a gyémántberakás. Ez utóbbi a visszafogottabb elegancia rajongóit fogja lenyűgözni, akik azonban a drágakő ragyogását semmiképp sem akarják mellőzni.

 

A gyémántok foglalata

 

Az sem mindegy, hogyan van rögzítve egy-egy csillogó kő a gyűrűn. A karmos foglalat a legnépszerűbb, itt apró fémpántok tartják a követ.

 

A csatorna foglalat tekintetében a kő mélyebben ül, nagyobb védelemnek van kitéve. Letisztult, visszafogott megoldás, ami a gyémánt ragyogását egyáltalán nem akadályozza. Férfi karikagyűrűkön leginkább ily módon található meg egy-egy gyémántkő, rendkívül diszkrét, de sármos megjelenést kölcsönöz.

 

A pavé foglalat esetében a gyémántszemek sűrű sorban, szinte egymásba kapaszkodva vannak elhelyezve, ezáltal folyamatos, minden irányból tündöklő csillogást biztosítanak. Bármelyik típus is legyen az ujjunkon, időtálló értéket viselhetünk.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés