A VIBE akkor is meg fog lepni, ha azt hiszed, már mindent kóstoltál, amit Budapest kínálhat. Ha valami különleges, exkluzív élményt keresel, ezt a helyet pont neked találták ki.

Budapesten már nem elég csak jól főzni. Aki igazán maradandót akar, annak élményt kell adnia – és nem is akármilyet. A VIBE, a Costes csoport legújabb húzása a legbelebb belvárosban, a Széchenyi István tér 7–8. szám alatt pontosan ezt az élményt kínálja. A hely első pillantásra is feltűnő: elegáns, mégsem feszélyező. Letisztult, de minden sarka külön él. Aki egyszer belép ide, pontosan érzi, hogy ez nem egy újabb belvárosi vendéglátóhely. Ez valami több. Valami más.

Az enteriőr elképesztő: selyemtapéták, monokróm tónusok, organikus formák, különleges fények. Nem hivalkodó, de minden részletén érződik, hogy itt nem spóroltak az elképzelésekkel – és szerencsére a megvalósításon sem. A különleges étterem fogalma itt új jelentést kap: nem csak a dizájn miatt, hanem mert minden eleme – a fény, a hang, a mozgás – része a vacsorának.

És akkor még nem beszéltünk arról, ami a VIBE-ot igazán megkülönbözteti. Mert miközben épp egy tökéletesen elkészített miso black codot kanalazol vagy egy japán gyozát kóstolsz, a színpad már életre kel. A DJ pörgeti a tribal house-t, táncosok jelennek meg az asztalok között, és bármelyik pillanatban jöhet egy artista, aki a plafonról ereszkedik le. Nem show az étkezés után. Nem háttérzene. Hanem ez maga az est.

Egy exkluzív étterem Budapesten, ahol a vacsora csak a kezdet

A VIBE lényege épp az, hogy nem lehet egy szóval leírni. Egy kicsit klub, egy kicsit színház, egy kicsit fine dining, de semmi nem egészen az, és mégis: együtt minden, amit csak egy igazán exkluzív étterem nyújthat.

Ami a VIBE Budapestben igazán figyelemre méltó, az az, hogy nemcsak látványban és hangulatban újít, hanem abban is, ahogy a gasztronómiához nyúl. Ez az a hely, amely új szintre emeli a magyar gasztronómiát – nem a tradíciók megtagadásával, hanem azzal, hogy mer másképp gondolkodni. A klasszikus alapanyagokat új textúrákban és formákban tálalják, és közben megmarad az a minőség, ami a hazai konyhát egyre inkább nemzetközi térképre helyezi.

Az étlapot Jónás Gábor séf vezényli, aki nem ismeri a sablonokat. Nemzetközi ízek, technológiai precizitás és vizuális megkomponáltság jellemzi a fogásokat. A kínálatban megtalálod a klasszikusokat újragondolva – tatár beefsteak, robata grillezett húsok, szezonalitásra épülő brunch fogások –, de olyan kreatív húzásokkal, hogy a szem is ugyanannyit eszik, mint a száj.

A konyha 23:30-ig él, de utána sem kell éhezni – a bárpultban éjjelig kérhetsz bar food fogásokat, miközben a DJ-szett szinte önálló produkcióként viszi tovább az estét. Aki marad, az él. Aki időben érkezik, az megél. Itt nem csak vacsorázol – te is része leszel az estének.

A koktélokról külön regényt lehetne írni. Látványosak, formabontók és bátran fűszeresek. A klasszikus italok újraértelmezése mellett signature koktélokat is kapsz, amik legalább annyira építenek a vizualitásra, mint az ízre. Nem ritka, hogy egy ital füstöl, lobban, vagy épp kék színben játszik – és közben tökéletesen párosul az ételhez. A különleges étterem Budapest belvárosában itt nemcsak a konyhán múlik – hanem a bárban is.

A VIBE titka abban rejlik, hogy nem akar mindenkinek szólni – de annak, akinek szól, annak telibe talál. Aki szeret enni, szeret inni, szeret zenét hallgatni, közben jó arcokkal beszélgetni, és nem bánja, ha néha egy táncos érkezik az asztala mellé, az pontosan fogja érteni, mitől működik ez a hely. És aki csak beülne, nyomna egy vacsit, aztán menne haza – annak talán ez sok lesz. De a többiek? A többiek imádni fogják, mert a VIBE Budapest egy olyan exkluzív étterem, ami simán elférne Barcelonában, Dubajban vagy Szingapúrban is – de itt van, nálunk, Budapesten.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés