A fürdőszobabútorok szerves részét képezik a tükrök is, melyeket vagy különálló darabként, vagy a felsőszekrény részeként szerezhetünk be. A tükör nélkül elképzelhetetlen a fürdőszoba, hiszen férfiak és nők is használják ezt a tárgyat nap mint nap. A LED-es tükrök pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

A tükrök helye a fürdőszobában

 

A tükör általában a mosdó fölött kap helyet a fürdőszobában, mert itt tudja betölteni igazán a funkcióját. Hiszen a tükör az a tárgy, amit naponta többször is használunk, de reggeli készülődéskor és esti fogmosáskor mindenképp.

 

Ma már igazán széles a választék tükörből: a Homelux webáruház kozmetikai tükör kínálatában is találunk szögletes vagy kerek formájút, állót, ragaszthatót vagy falra, fésülködőasztalra szerelhetőt is, ezek kisebb és nagyobb méretben is elérhetőek.

 

A kisebb kozmetikai tükröket elsősorban nők használják a sminkeléshez, de a férfiak számára a borotválkozáshoz is megfelelő. Van, hogy egy nagyobb fürdőszobai tükröt a helyiség másik pontján elhelyezett kozmetikai tükörrel egészítenek ki, így nem lehet fennakadás a készülődés során!

A kozmetikai tükrök

 

A kozmetikai tükrök bőséges választékát találjuk a Homeluxnál. Ezek többsége kis méretű, átforgathatók, és azt a célt szolgálják, hogy az arcunkat nézzük bennük közelről. Van köztük falra szerelhető és sminkasztalra tehető változat is.

 

Szinte valamennyi rendelkezik egy olyan oldallal, ahol akár háromszorosára felnagyítva is láthatjuk benne magunkat. Különösen ideális ez a megoldás, ha szemöldököt akarunk szedni, vagy kontúrvonalat húzni az ajkunkra.

 

A kis kozmetikai tükör előnyös tulajdonságait elsősorban a nők használják ki, így érdemes akár olyan típust is választani, ami a fal síkjához illeszkedik és alatta polc is van. Ide tehetőek például a sminkeléshez való kellékek, piperecuccok.

 

LED megvilágítású tükrök

 

Különlegesnek érezhetjük magunkat, ha LED megvilágítású kozmetikai tükröt választunk. Ennek előnyeit valószínűleg nem kell bemutatnunk senkinek. A fürdőszoba sokszor a relaxálás helyszíne is, ilyenkor pedig az erős fény zavaró lehet. Egy kád forró vízben elmerülve nyugodtan pihenhetünk, elég, ha csak a tükörbe épített LED világítást kapcsoljuk fel.

 

A hangulatvilágítás mellett a LED arra is jó, hogy nagyobb fényt teremtsen, mikor arra van szükségünk, hogy minden apró részletet lássunk. Ha ég a mennyezeti lámpa, de árnyékosabb helyen van a tükör, akkor bizony a LED-fényt is érdemes felkapcsolni.

 

Egyre többen választanak LED megvilágítású tükröt a fürdőszobájukba a divat miatt is. Mivel a LED elég modern dolognak számít, nem csoda, hogy a modern stílusú lakásokban kitüntetett szerepet kapott. Ma már sok nappalibútor is fel van szerelve LED-világítással, a fürdőszobában pedig a LED-es tükör az, ami képviseli az eleganciát és az innovációt.

 

Ezzel az egyszerű fürdőszobai kiegészítővel egy hangulatos atmoszférát teremthetünk, érdemes tehát beruházni rá!

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink
További cikkeink a témában