A rohanós, stresszes hétköznapokon gyakran tapasztaljuk, hogy az energiaszintünk gyorsan csökkenni kezd, így délutánra már szinte semmire nem marad erőnk. Ilyenkor egy kávéval, rosszabb esetben energiaitallal próbálunk átlendülni a holtponton, ezek azonban csak átmeneti megoldást jelentenek, ha pedig túlzásba esünk, akár az egészségünkre is káros hatással lehetnek. Szerencsére számos természetes módszer létezik, amelyek segíthetnek az energiaszint fenntartásában, sőt annak fokozásában is: ismerjünk meg néhányat közülük.

1. Törekedjünk a kiegyensúlyozott étkezésre

Abban, hogy milyen energikusan teljesítjük a napunkat, óriási szerepe van a szervezetünkbe vitt tápláléknak. A magas cukortartalmú ételek gyors löketet adhatnak, ezt azonban rövid időn belül fáradtság követi, így hosszú távon biztosan nem jelentenek jó megoldást – arról nem is beszélve, hogy az egészségünknek is csak ártunk velük.

Válasszuk inkább a lassan felszívódó szénhidrátokat, így a teljes kiőrlésű gabonákat, a dióféléket és a magvakat, melyek segíthetnek az energiaszint fenntartásában, ráadásul nem nehezítenek el, így ebéd után is nagy lendülettel vethetjük bele magunkat a munkába.

Természetesen nem szabad megfeledkezni a fehérje beviteléről sem: egy reggelire elfogyasztott protein por segíthet abban, hogy hatékonyan indítsuk a napot, ráadásul ez egy rohanós hajnalon is gyorsan elkészíthető, így tökéletes alternatíva lehet, ha nincs időnk leülni a reggeli mellé.

2. Hidratáljunk rendszeresen 

Sokan alábecsülik a megfelelő folyadékfogyasztás fontosságát, sőt, vannak akik egy pörgős munkanap során teljesen elfeledkeznek arról. Jó tudni azonban, hogy már egy kisebb mértékű dehidratáltság is fáradtságot okoz, és csökkenti a koncentrációt, ezért ha fontos számunkra az optimális energiaszint fenntartása, naponta legalább 2-3 liter vizet érdemes elfogyasztanunk. Ezt akár cukor nélkül elkészített teával is helyettesíthetjük, arra azonban figyeljünk, hogy az alacsony koffeintartalmú változatot részesítsük előnyben, ez az összetevő ugyanis nagyobb mennyiségben vízhajtó hatású lehet.

3. Mozduljunk meg

A rendszeres testmozgás elengedhetetlen, ha szeretnénk megőrizni éberségünket, vitalitásunkat. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden nap órákat kell eltöltenünk az edzőteremben: már napi 20-30 perc séta, biciklizés vagy éppen jóga is csodákat tehet. A mozgás serkenti a vérkeringést és fokozza a test oxigénellátását, ezzel pedig olyan energialöketet ad, ami egész nap kitart – ezért is érdemes az edzéseket a délelőtti órákra időzíteni.

4. Aludjuk ki magunkat

Talán nem meglepő, de az alacsony energiaszint egyik legfőbb oka a kialvatlanság. Ha reggelente szeretnénk kipihenten, tettre készen ébredni, próbáljunk meg minden nap 6-8 órát aludni: amennyiben ez nehezen megy, alakítsunk ki egy rendszeresen betartható esti rutint, ami segít ráhangolódni a pihenésre. Lefekvés előtt lehetőség szerint kerüljük a telefon használatát, inkább vegyünk egy forró fürdőt és olvassunk az ágyban: ez segít abban, hogy ellazuljunk, és jelentősen javítsuk az alvás minőségét.

Gondoskodjunk magunkról!

Valószínűleg mindannyian vágyunk arra, hogy napjainkat hatékonyabban, kiegyensúlyozottabban csinálhassuk végig: ebben központi szerepet játszik az energiaszintünk. Szerencsére ennek fokozása nem feltétlenül igényel drasztikus változtatásokat: egy kiegyensúlyozott étrend, egy reggelire elfogyasztott protein por, a megfelelő hidratálás, a rendszeres mozgás és a minőségi alvás mind jó társunk lehet. Ismerkedjünk meg a legjobb természetes technikákkal és tapasztaljuk meg milyen az, amikor az energiánk egész nap kitart!

(Szponzorált tartalom)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!