A költözéshez hozzátartozik a lámpák és lámpabúrák szétszerelése, majd az új lakásba szállítása. Ez azonban nem is olyan egyszerű feladat, mint elsőre gondolnánk. A lámpákat nem elég egyszerűen csak dobozokba tenni, mivel akkor nagy valószínűséggel már törötten érkeznének meg az új helyükre. Cikkünkben a Visszuk.hu költöztető cég csapata hasznos tippeket osztott meg velünk.

Szelektáljunk!

Első lépésként döntsük el, hogy a költöztetés alkalmával minden lámpánkat tovább szeretnénk-e vinni az új lakásba. Ugyanis szinte minden háztartásban akad olyan lámpa, amely már kiment a divatból, unalmassá vált, esetleg nem illik az új berendezéshez. Ilyen esetben érdemes megválni tőle vagy elajándékozni. Így máris kevesebb dolgot kell becsomagolni.

Megfelelő csomagolás - ép lámpa

A lámpák szállításának legfontosabb eszköze a kellően erős kartondoboz. A legideálisabb a lámpák eredeti csomagolása lenne, hiszen ezek eleve úgy készültek, hogy a lehető legnagyobb védelmet nyújtsák a lámpáknak. Amennyiben ezeket nem tartottuk meg, olyan dobozt kell választani, amely magasabb, mint maga a lámpatest, az alját pedig újságpapírral vagy buborékfóliával kell kibélelni.

  • Távolítsuk el a lámpabúrát: A biztonságos szállításhoz a lámpát óvatosan szét kell szerelni, majd az egyes darabokat külön-külön becsomagolni. A sérülés lehetősége így jelentősen lecsökken.
  • Az izzók következnek: Miután teljesen kihűltek, el kell távolítani az összes izzót. Mindegyiket egyenként becsomagolva, az eredeti dobozába kell visszatenni. Ha ezek már nincsenek meg, buborékfóliával kipárnázott dobozok is megfelelőek lehetnek erre a célra.
  • Ne hagyjuk ki a vezetékeket sem: Első lépésként a dugvillát csomagoljuk be buborékfóliával, így biztosan nem sérti majd meg a lámpa többi elemét. Ezután kábelkötöző segítségével tekerjük össze a zsinórt, és jöhet a csomagolás.
  • Óvjuk meg a lámpatestet: A lámpatest minden részét tekerjük be puha csomagolópapírral, majd erősítsük meg ragasztószalaggal. Ezután kerülhet bele a buborékfóliával kibélelt dobozba.

Ha mégsem bíznánk a véletlenre

Ha nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy sérülés nélkül el tudjuk szállítani a törékeny ingóságainkat, inkább bízzunk meg egy professzionális költöztető céget otthonunk költöztetésével. A Visszuk.hu munkatársai felkészült, sok éves tapasztalattal rendelkező szakemberek, akik teljes körű szolgáltatást nyújtanak, a csomagolástól kezdve egészen a szállításig.

A honlapon lehetőség van személyre szabott árajánlatot kérni az egyedi paraméterek alapján, ami már pár órán belül is elkészülhet számunkra. Ezután nincs más hátra, mint az új otthon okozta nyugodt és örömteli várakozás.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

További cikkeink a témában