A közintézmények, vállalatok és egyéb nagy forgalmú létesítmények mosdói rengeteg embert szolgálnak ki, vagyis a háztartási célra tervezett higiéniai termékek szóba sem jöhetnek. A toalettpapír, de már az adagolórendszer kiválasztása is nagy figyelmet igényel, íme egy kis segítség ehhez!

A közösségi mosdókkal kapcsolatban mindenkinek megvan a maga elvárása, míg a felhasználók elsősorban folyamatos ellátásra tartanak igényt, addig a személyzet, illetve fenntartó részéről a minimális felügyelet élvez prioritást. A forgalmas helyek nagy kapacitású adaglórendszert követelnek, és bár hajtogatott papírból is akad közületek számára tervezett verzió, mégis a nagytekercses toalettpapír a legkelendőbb.

A zárt rendszerű tekercses adagolók elegendő mennyiségű papírral látják el a felhasználókat, méghozzá abszolút higiénikus módon, vagyis ez az a megoldás, amivel mindenki nyer. Ám közületi nagytekercses toalettpapírból is többféle kivitel érhető el a piacon, a választásnál pedig fontos szempont az átmérő, sőt, már maga az alapanyag is. És hogy melyik mit tud nyújtani? Vegyük sorra a lehetőségeket!

A tekercsátmérőt illetően az adagoló méretéhez kell igazodni, ebből a szempontból három típusra oszthatjuk fel a kínálatot:

  • Közepesen nagy forgalmú mosdókba a mini méret, azaz a 19-20 cm-es átmérő a megfelelő, ez biztosítja az ellátást egy teljes napon át.
  • A mini és a maxi méret között van egy átmenet, ez a midi, ami 23 cm-es tekercsátmérőt jelent. Fontos, hogy ez a méret a maxi adagolóval kompatibilis!
  • A maxi méret 26-28, de akár 30 cm-es átmérőjű is lehet, ezt egyértelműen a különösen nagy forgalmú mosdókba ajánlott választani.

Az alapanyag szintén többféle lehet, erről már a szín is árulkodik, hisz minél fehérebb, annál tisztább és jobb minőségű anyagról van szó. Az egy rétegű, újrahasznosított papír a legolcsóbb kategória, ez használhatóságban is a ranglétra alján helyezkedik el. A két rétegű változat kiváló ár-érték arányt képvisel és mivel gyorsan oldódik, bárhova jó választás. Ha viszont különösen fontos a presztízs érték, a szintén két rétegű, 100% cellulóz papír a legjobb választás, ami hófehér és puha.

Közületi nagytekercses toalettpapírért nem kell sorban állni! Ha szeretne egy biztos beszerzési forrást, ahol online rendelhet, az Atlantic Higiénia webáruházat ajánljuk, és ezen belül is a saját márkás, Atlantic termékek azok, amik minőség és ár tekintetében egyaránt meggyőzőek. Kérhet egyedi ajánlatot és akár még halasztott átutalást is, a toalettpapírt tisztítószerrel és minden egyéb higiéniai termékkel együtt házhoz viszi Önnek az online cégellátás mestere!

Link:

https://atlantichigienia.hu/papir/kozuleti-toalettpapir

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
32% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés