Ha fel akarnánk sorolni azokat a vízen végezhető, szabadidős tevékenységeket, amik a legnagyobb népszerűségnek örvendenek, akkor a vitorlázás is mindenképpen rajta lenne ezen a listán. Ez pedig nem is meglepő, tekintve, hogy mennyire megnyugtató és mégis rendkívül izgalmas élményt nyújt.

Elég csak egyszer kipróbálni ahhoz, hogy mély nyomot hagyjon bennünk, és örök szerelem legyen. Ha pedig ez megtörténik, előbb vagy utóbb garantáltan elkezdünk azon gondolkodni, hogy melyik vitorlás oktatás keretén belül tanulhatnánk meg önállóan is vezetni egy hajót. Hiszen így bármikor átélhetnénk azt a hihetetlen kalandot, amit ez a tevékenység adni tud.

 

Vezethetek vitorlást engedély nélkül?

Ha egy olyan vitorlás csónakkal szeretnénk útnak indulni, aminek a testhossza nem haladja meg a 7 métert, a vitorlafelülete nem több, mint 10 m², illetve amin nem használunk 14.7 kw-nál nagyobb teljesítményű belső égésű vagy elektromos motort, akkor nincs szükség arra, hogy vitorlás oktatáson vegyünk részt. Egy ilyen vízi járművel ugyanis hajós jogsi nélkül is tudunk utazni.

 

Ugyanakkor valljuk be, az igazi élmények az ennél nagyobb hajókon várnak minket, ahova akár a családunkat, barátainkat is meg tudjuk hívni. Ebben az esetben azonban szükség van arra, hogy bejelentkezzünk egy olyan képzési engedéllyel rendelkező hajósiskolába, mint amilyen pl. a Hetényi Hajósiskola, és az elméleti, valamint a gyakorlati oktatást követően sikeres hatósági vizsgát tegyünk.

Döntsünk a valós tudást adó hajós tanfolyamok mellett

Ha elkezdünk nézelődni a hajós tanfolyamok között, hamar szembesülni fogunk azzal a ténnyel, hogy jó néhány cégnél van ilyen lehetőség. Ezzel kapcsolatban azonban körültekintőnek kell lennünk, és csak olyan képzésen szabad részt venni, ami valós tudást ad, és ahol nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is meg tudjuk tanulni a biztonságos vitorlázás tudományát.

 

 

A Balaton csábító hullámai között

A festői szépségű táj, a kristálytiszta víz és a lágyan simogató szellő mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a gyönyörű tó kiválóan alkalmas legyen a vitorlázásra. S nem csak a tapasztalt hajósok számára! Azok, akik még csak most ismerkednek a vitorlázás örömeivel, a Balaton kiváló tanulóterepet biztosít. Gondolj csak bele, ahogy a nap sugarai a hullámokon csillognak, és te a szél erejét kihasználva húzódsz át a vízen, miközben a balatoni panoráma lélegzetelállító látványában gyönyörködsz. Ebben az idilli környezetben garantáltan felejthetetlen élményben lesz részed!

 

Győzelmet aratnál az elemekkel szemben?

A vitorlázás nem csak a szép kilátásokról szól. Olyan sport, melyben a természettel való egyensúly, a csapatszellem és a taktika is rendkívül fontos. Mivel a Balatonon a szélirány gyakran változik, a vitorlázóknak gyorsan kell dönteniük, és mindig készen állniuk a kihívásokra. Ez a gyors döntéshozatal és a természettel való egyensúly érzése adja a vitorlázás igazi szenvedélyét. De ahhoz, hogy igazán élvezni tudjuk ezt a sportot, elengedhetetlen a megfelelő tudás és gyakorlat.

 

Így ne csak álmodozz róla, hanem merd megtenni az első lépést, és kezdd el a tanulást most! Szeretnél a széllel versenyezni, és mindig győztesként kijönni? Húzz kapitányi sapkát a fejedre és vágj bele a tanulásba még idén és akár már a kellemes őszi napsugarakban szelheted a habokat!

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
32% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés