Számos esetben előfordulhat, hogy a meghatalmazás nyújtotta előnyöket igénybe vennénk. A számunkra legmegfelelőbb meghatalmazást azonban nem az interneten, a különböző meghatalmazási minták között keresgélve fogjuk megtalálni. Cikkünkben eláruljuk a legegyszerűbb és legbiztonságosabb módját a meghatalmazás elkészítésének.

A meghatalmazási minta veszélyei

Ugyan a meghatalmazási minta sok esetben vonzó megoldásnak tűnhet, számos hátulütője és veszélye van, ami miatt érdemes kerülni a használatát:

  • A minta lehet elavult.
  • Tartalmazhat számunkra irreleváns bekezdéseket, vagy hiányozhat belőle nekünk fontos kitétel,
  • Más ügyről szól, mint a miénk.
  • Nem alkalmas a felhasználási célunkra.
  • Lehet, hogy munkapéldány, befejezetlen.

A meghatalmazás okosdokumentum

Annak érdekében, hogy a fent említett problémákat elkerüljük manapság már az okosdokumentum készítésének lehetősége is adott számunkra. A Szerzi okosdokumentum szerkesztőjével pillanatok alatt el tudjuk készíteni a nekünk megfelelő meghatalmazást, melyből egyetlen érvényességi elem sem marad ki.

  • Naprakész.
  • Nem tartalmaz fölösleges bekezdéseket.
  • Átlátható és könnyen kezelhető.
  • Bármikor elérhető, online gyorsan kitölthető.
  • Előszerkesztett; formázással garantáltan nem kell bajlódnunk.
  • Magas szakmai képzettséggel rendelkező, a szerződésszerkesztésben jártas ügyvédek közreműködésével készült.
  • Verzió kezelésre, kedvünk szerinti rendszerezésre is van lehetőségünk.
  • Jegyzeteket tudunk hozzáadni.

A Szerzi szerződésgenerátora az összes fent említett tényezőre figyel helyettünk. Nincs más teendőnk, mint megválaszolni a kérdéseket, és a rendszer elkészíti számunkra a teljes, célnak megfelelő dokumentumot.

A Szerzi rendszerében regisztrációt követően a meghatalmazás okosdokumentum  nyilatkozat ingyenesen igénybe vehető.

Ha további kérdése merül fel, kérhet online jogi tanácsadást is egy regisztrált, ügyvédi kamaránál ellenőrzött ügyvédtől.

(Szponzorált tartalom)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
32% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
68% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.