Szerinted hányan élnek úgy ebben az országban (is), hogy egyfolytában csak a hétvégéket várják, mintha a maradék öt napon nem lehetne a munkán kívül semmi mást csinálni? Nos, rengetegen, ezek az emberek pedig elképesztően sok időt veszítenek – szinte észrevétlenül. Pedig egyáltalán nem törvényszerű, hogy felőröljenek a hétköznapok: pár apró, rövid programmal máris élvezetesebbé, teljesebbé teheted felnőtt, kötelezettségekkel teli életed. Nézzük meg, milyen apróságokkal dobhatod fel az igazságtalanul lesajnált keddeket-szerdákat!
Miért nem lenne szabad csakis a hétvégéknek élni?
Rengeteg ember dolgozik olyan helyen, amit nem szeret, vagy olyan pozícióban, ami kezelhetetlen mennyiségű stresszel jár, ennek pedig általában az az eredménye, hogy már hétfő reggel úgy várják a pénteket, mint valami megváltást, szombat este viszont már azon görcsölnek, hogy mindjárt itt a következő hét.
Ördögi kör, ami igazából sehová sem vezet, csak rengeteg elvesztegetett pillanathoz és még több feszültséghez. Öt napnyi beszűkültséget, stresszt, félelmet és szorongást nem lehet két nap alatt levezetni, a hét közbeni apróságok azonban folyamatosan szebbé tehetik még a nehéz időszakokat is.
Egy teljes hónapból csak 8 napot élni? Próbálj meg tenni ellene, hidd el, érdemes!
Milyen rövid kis programokkal teheted szebbé a dolgos hétköznapokat is?
Egyértelmű, hogy 8-12 óra munka után olyan programra van szükség, ami nem vesz igénybe fél napot és nem is kell hozzá órákat utazni, ugyanakkor kikapcsol, élményt ad. Olyan ez, mint egy gyors, pár perces töltés a telefonodnak. Nézzünk pár ötletet, amire csupán 1-2 órát kell szánnod!
1. Indulás sportolni!
Hívd össze a fogékony barátokat, vagy vágj bele egyedül! Akárhogy is csinálod, heti legalább egy napon érdemes lenne 1-2 órát valamilyen sportra szánnod, hiszen ez nem csupán fizikailag, hanem szellemileg is nagyon jó hatással lehet rád. A mozgás kikapcsol, segít megküzdeni a stresszel és javítja a hangulatod, bármilyen nehéz is bele kezdeni.
Ha inkább egyedül lennél, válaszd a futást vagy akár az otthoni jógát, ha pedig szereted a csoportos edzést, kezdj el zumbázni, aerobikozni, vagy küzdj meg a saját határaiddal deep work közben. Csak rajtad és a lehetőségeiden múlik!
2. Szabadulásra fel!
A szabadulószobák tulajdonképpen tökéletes hétköznapi programok, hiszen a legtöbb helyen alapból csupán 60 perc a játékidő, egy héten egy órát pedig szinte mindenki tud kikapcsolódásra szánni. Légy részese egy különleges történetnek, oldd meg a trükkös feladatokat és távolodj el kicsit a napi problémák zajától!
Ha Budapesten, vagy Pesthez nagyon közel laksz, érdemes meglátogatnod például a Fallost szabadulószobát, ahol játszhatsz kettesben a pároddal, vagy akár nagyobb baráti társasággal is. A téma Európa-szerte egyedi, kicsit erotikus, kicsit BDSM, kicsit hercegnős-mesés jellegű, ami elsőre talán meglepő lehet, de egy biztos: a hétköznapi terheket legalább pár percre leveszi a válladról.
Ismerd meg a Fallost szabadulószobát, foglalj játékot!
3. Menjetek gokartozni!
Ha van a városodban gokartpálya, akkor érdemes időnként beiktatni egy kis csapatást! Ez is egy rövid, fél-egy órás program, amire nem kell különösebben rákészülni sem, így probléma nélkül kiélvezheted akár párosan, akár nagyobb csoportban. Az izgalom és az adrenalin segít megtörni a hétköznapok szürkeségét, érezni fogod, hogy tényleg ÉLSZ.
Gokartpályát rengeteg városban találsz, sőt, akár már kisebb településeken is. Érdemes szétnézni, milyen lehetőségeid vannak a közelben!
4. Üljetek be egy kávéra, sütire!
Sokan nem tulajdonítanak nagy jelentőséget egy délutáni kávézásnak a barátokkal, tesókkal, munkatársakkal…pedig elképesztően hangulatjavító hatása lehet, miközben közel sem megy rá az egész napod. Ne félj kezdeményezni egy összeülést, ha pedig hívnak, mondj végre igent! Nem dűl össze a ház, ha hetente egy napon kicsit később érsz haza – a feladatok megvárnak, a kellemes pillanatokat viszont nagyon nagy kár lenne kihagyni!
Nagyobb városokban azt is megtehetitek, hogy minden héten másik helyet próbáltok ki, ha pedig nincs a településen egy tisztességes kávézó, üljetek össze valaki otthonában. 1-2 óra gőzkieresztés mindenkinek jár.
5. Galériák? Múzeumok? Naná!
Szinte minden városban van valamilyen múzeum, időszakos kiállítás, galéria. Ezeknek a kiélvezése nem vesz el sok időt, nem is olyan drága, ugyanakkor kimozdít a megszokott hétköznapokból. Ha nincs kedved csoportos programhoz, ez akkor is tökéletes, hiszen egy ilyen helyre egyedül is bátran elmehetsz: a művészethez nem kell feltétlenül társaság.
6. Menjetek moziba!
Nem annyira szokás hétköznap délután moziba menni, de miért ne tennéd? Igaz, ez egy kicsit hosszabb program, összességében akár 3-4 órát is igénybe vehet, de pár havonta akár ez is beleférhet. Ilyen téren se kötsd magad a hétvégéhez, bármelyik nap lehet mozi nap! Ha igazán meg akarod tolni, film előtt üljetek be egy kávéra vagy egyetek valami finomat.
7. Látogass el egy előadásra vagy valamilyen fejlesztő foglalkozásra!
A kikapcsolódás nem mindenkinek jelenti ugyanazt, van, aki bulizni szeret, más meg szívesen fejleszti magát szabadidejében. Ha Te is ilyen típus vagy, szánj rá időt hétköznap is! Tartanak a városban egy izgalmasnak tűnő előadást? Menj el, hallgasd meg! Van egy kurzus, amit nagyon szeretnél elvégezni? Vágj bele! Sok ilyen programhoz még csak a házadat sem kell elhagynod, hiszen ma már rengeteg előadást online tartanak.
A hét közben beiktatott, rövid kis programok egyfajta öngondoskodásnak számítanak, sokat teszel velük mentális és fizikai egészségedért is. Egy pillanatra se érezz bűntudatot, amiért vágysz a kikapcsolódásra, inkább menj, élj, töltsd meg az unalmas munkanapokat is színes élményekkel!
És ki tudja, lehet, hogy idővel a munkádat is jobban fogod élvezni.
(Szponzorált tartalom)
