Sokan úgy gondolják, hogy a masszázs csak a gazdagok kiváltsága, a tehetős embereké, akiknek jár a lazítás és a pihenés. Pedig mindenkinek szüksége lenne rá, hiszen megannyi egészségjavító hatással bír a szervezetünkre, aminek köszönhetően jobban tudunk pihenni, teljesíteni, több lesz az energiánk, de még nyugodtabbak is leszünk. Még csak arra sincsen szükség, hogy masszőrhöz járjunk, hiszen vannak ennél egyszerűbb és kézenfekvőbb megoldások is.

Már csak az a kérdés, hogyan és milyen megoldásokkal masszíroztathatunk otthon. Milyen előnyei vannak egy olyan tér megalkotásának, ahol kikapcsolódhatunk és feltöltődhetünk?

Teremtsünk nyugalmat 

Nem olyan nagy kihívás létrehozni egy olyan sarkot, teret, helyet magunknak, ahol csakis a masszázsé a főszerep. Nem kell egy külön álló helyiség sem, hiszen egy RoyalBliss masszázsfotel kényelmesen elfér a nappali bármely sarkában. Fontos azonban, hogy a légkör meghitt és nyugodt legyen, hogy tényleg élvezhessük az eszköz által nyújtott kényelmet.

Ez a fotel amellett, hogy díszíti a teret, lehetőséget ad arra, hogy bármelyik nap megmasszíroztathassuk magunkat. Remek kiindulási alap, ha gyakran fáj a derekunk, nyakunk, ha sokat ülünk és keveset mozgunk.

A fotel megfelelő stabilitást és alátámasztást nyújt, biztonságot és kényelmet teremet a hétköznapokban. Többféle kivitelben kaphatóak, így senkinek sem okozhat problémát megtalálni a megfelelő típust. Az eszközök exkluzív élményeket kínálnak, szinte elképzelhetetlen kényelmet nyújtva a használójuk számára. Hatékonyan küzdenek a fáradtság, a stressz, valamint a fájdalmak ellen. Reflexterápiát nyújtanak és masszázzsal kényeztetik a testünket.

Precizitás a megfelelő izmokért és ízületekért 

Vannak masszázsfotelek, amelyek 12 szegmenseben mérik fel a hátunkat, ezt az információt pedig igen pontosan hasznosítják a görgők vezérlésénél. A technika lehetővé teszi a számunkra, hogy a masszázs minden irányban testre szabott legyen. Egy kényeztető masszázs testi-lelki ellazulást jelent, segíthet kikapcsolódni a mindennapos problémákból, egy időre elfeledteti a feladatokat és a teendőket.

A tevékenységnek további áldásos és jótékony hatása, hogy terápia enyhítheti a stresszt, valamint az azzal kapcsolatos gondokat, feszültség okozta fejfájást. Támogathatja az immunrendszer megfelelő működését, növelheti a szervezet természetes védőképességét, felvehetjük a harcot a vírusokkal és a fertőzésekkel szemben.

A masszázs emellett képes lehet fokozni a mentális egészséget, illetve a jó közérzetet, csökkentheti a depresszió és a szorongás tüneteit, közvetlenül befolyásolhatja az idegrendszert. Emellett jelentős szerepet játszik a fájdalom csökkentésében, ami negatívan befolyásolja az életminőséget.

Végül, de nem utolsó sorban kiváló választás élsportolók és szabadidős sportolók számára, akik sokat profitálhatnak egy-egy ilyen terápiából. Érdemes tehát napi rendszerességgel használni a kényeztető masszázsfotelt, ami viszonylag rövid idő alatt képes lehet megváltoztatni a mindennapi életünket.

(Szponzorált tartalom)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

További cikkeink a témában
Egy illat azoknak, akik nem ismerik a félelmet – NOVELLISTA Unique Wood
Hirdetés