Gyurta Dániel címvédőként nem jutott a 200 mell elődöntőjébe, de szerinte képes lesz felállni.

Ilyenkor kell erőt meríteni Hosszú Katinkából és Cseh Lászlóból, akik nagyon mélyről jöttek fel, és most szárnyalnak. Mindent megtettem, de ebben az évben nem nagyon akar kijönni a lépés.

Mondta a tegnapi előfutam után. Szerinte képtelen volt gyorsulni, ment, de egyszerűen lassú volt. Azonban már a budapesti világbajnokságra gondol:

Már egyszer sikerült kijönnöm egy hullámvölgyből, és újra talpra fogok állni. Kell-e annál jobb motiváció, mint egy világbajnokság Budapesten?

A kiesést követően aztán korábbi edzője, Széles Sándor mondott néhány nem túl elegáns dolgot:

Meg kéne kérdezni, hogyan képzelte ezt Kovácshegyi Ferenc és Wirth Balázs, ki a felelős ezért, mert én az edzésterveket, amelyek itt vannak most előttem, mindig leraktam, de az utolsó évben, amikor egyre gyengébben úszott – mert nem most kezdődött ez –, nem azokat úszta. Azt az edzéstervet alkalmazta, amelyet a két edzőkollégám írt.

Szerinte ő megpróbálta feltámasztani Gyurtát, de ennyire volt ereje, és senki nem segített neki.

Gyurtáról és Szélesről itt írtunk korábban: Vajon tud-e olimpiát nyerni Gyurta Dani az edzője nélkül? (Fotó: MTI, Illyés Tibor)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés