A törvény szerint akár két év szabadságvesztéssel is büntethető az, aki más szerzői jogait vagyoni hátrányt okozva megsérti. De mi a helyzet a gyakorlatban?

A letöltés olyan, mint a lopás

Egy kutatás szerint az emberek többsége nem tartja bűnnek a filmek letöltését, illetve legfeljebb olyan súlyúnak, mint mondjuk a tömegközlekedésen bliccelést vagy a tilosban parkolást. És valóban, elcsábulni legalább olyan könnyű, mint lógni két megállónyit jegy nélkül a villamoson. Hiszen miért mozduljunk ki a zuhogó esőben, ha megnézhetjük otthon is a kiválasztott filmet a paplan alól? Persze mondjuk egy Prometheust vétek a tizenöt colos monitoron bámulni, de egy európai művészfilm esetén inkább veszünk pár sört a mozijegy árából és még beszélgethetünk is közben a haverjainkkal anélkül, hogy rosszalló csitítgatásokat kapnánk.

Ezért is próbálta tudatosítani több reklámkampány, hogy a letöltés bizony ugyanolyan bűn, mint a lopás. A fent említett kutatás válaszadói elítélik azonban azt, ha a letöltés már túllépi a magáncélú felhasználás kereteit, és a letöltött filmeket értékesítik is. Magyarországon a gyakorlat nincs összhangban a hatályos törvényekkel.

A nagyhalakra csap le a törvény

A jogalkotó célja sem az volt, hogy a sötét kis szobájukban naphosszat gubbasztó és letöltögető filmőrülteket tömegével dugja rács mögé, hanem inkább a nagyobb bűnbandák és terjesztők lefülelése. Ezért járhatott pórul a közelmúltban L. Tamás is: Jó két éven át írogattam ki filmeket haveroknak, aztán egyszer csak arra értem haza, hogy rendőrök pakolják a cuccaimat a szobámban. Kiderült, hogy egy srácnál voltak házkutatáson és megtaláltak nála vagy 150 írott DVD-t, aminek egy részét én írtam. Ezért jöttek hozzám is házkutatásra. Elvittek tőlem 330 db írott DVD-t, amelyeken internetről letöltött filmek voltak. Elvitték a számítógépemet is, volt rajta még vagy negyven gigabyte film és vagy húsz gigbayte zene.

A cikk megjelenéséig a rendőrség nem tett lépéseket, várhatóan súlyos pénzbírsággal sújtják majd az amatőr filmforgalmazót. Már egy film letöltése is bűncselekmény, valamint a szerzői jogi törvény rendelkezéseiből is levezethető, hogy az ilyen jellegű tevékenység nem megengedett, hiszen a magáncélú másolásra vonatkozó szabad felhasználásról nem lehet szó akkor, ha a másolást végző tudja, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellet tudnia kellene, hogy a másolás illegális forrásból történik.

A jövő júliusban hatályba lépő új Btk. szerencsére kizárja a kishalakat, ugyanis nem valósítja meg a bűncselekményt, aki a szerzői jogokat letöltéssel úgy sérti meg, hogy a cselekmény még közvetve se szolgálja a jövedelemszerzés célját, tehát csak saját, otthoni megtekintésre. Az új szabály viszont csak a csekély súlyú cselekményekre terjed ki, vagyis azokra, ahol a vagyoni hátrány nem éri el az 500 ezer forintot. Ha azt számoljuk, hogy egy műsoros DVD ára átlagosan háromezer forint, hozzávetőlegesen 150 film letöltésével és tárolásával már nem úszhatnánk meg az új szabályok szerint sem.

Speciális osztály

Továbbra sem bánnak kesztyűs kézzel a nagymenőkkel. Információtechnológiai Osztály néven külön egységet hozott létre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely a filmek, zenék és szoftverek illegális kópiáit terjesztő internetes kalózszerverek lenyomozásával és bezárásával foglalkozik. Nem is tétlenkedtek, tavaly például lekapcsolták a legnagyobb magyar kalózoldalt, ahonnan mintegy ötezer filmet, négyezer zeneszámot, hatezer számítógépes játékot és csaknem félezer egyéb szoftvert lehetett letölteni.

Mit tehetek, ha megver a BKV-ellenőr éjjel?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar építész tervezte London brutalista ikonját

Ránk fér az a mediterrán hangulat, ami a spanyol szépség fotóiról árad

Ezek a kéziszerszámok nélkülözhetetlenek lesznek számodra 2025-ben

További cikkeink a témában