Tíz éve annak, hogy a Real Madrid egy azóta is emlékezetes döntő után megnyerte története 10. BEK/BL-serlegét.

Nem az európai csillogásról szólt az élet minden idők legeredményesebb klubjánál a 2000-es évek második felében és a 2010-es évek első harmadában. Hiába jött vissza a klubhoz Florentino Pérez, hiába érkeztek a világsztárok, (Cristiano Ronaldo, Kaká, Benzema) a Real Madrid nem tudta megnyerni története 10. BEK/BL-kupáját, vagy ahogy Madridban emlegették, a La Décimát.

2002 és 2014 között – a Madrid szintjén – hosszú volt a böjt. A 2014-es kiírásban azonban végre bejutott a döntőbe a Real Madrid, ahol a városi rivális Atlético Madriddal találkozott.

Nem volt olyan pillanata az első 90 percnek, amikor a Real Madrid állt volna jobban. Godín fejesével a 36. percben megszerezte a vezetést az Atlético, a percek pörögtek, eljött a második félidő, majd annak a hajrája, de Ancelotti csapata nem tudott egyenlíteni. Egészen a 93. percig, ekkor Sergio Ramos egy fejes után a Real Madrid történetének egyik legfontosabb gólját szerezte. Az 1–1-s döntetlen után jött a hosszabbítás, a ráadásban bedarálta a fáradt Atléticót a Real Madrid, előbb Bale, majd Marcelo, végül tizenegyesből Ronaldo szerzett gólt.

Ramos fejesgólja:

On this day, ten years ago, Sergio Ramos scored the equalizer in the UCL final against Atletico Madrid in the 93rd minute. Real Madrid won 4-1 later on in extra time, securing their 10th UCL trophy in their history. byu/tomaunacerveza insoccer

A meccs összefoglalója (a videó átkattintás után indul):

4–1 lett a végeredmény, véget ért a 12 szűk esztendő, a Real Madrid ismét Európa csúcsára jutott.

Az azt követő kilenc szezonból négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Real Madrid, és esélye van arra, hogy tízből ötre változtassa a mérlegét, hiszen az idei BL-döntőben is ott van a Madrid, a Borussia Dortmunddal fog találkozni Londonban.

Ez is érdekelhet:

Két éve még egy volt a sok szurkoló közül, most az ő duplájával BL-döntős a Real Madrid

Nem egy százmilliós vétel vagy egy klasszis volt a Real Madrid hőse a Bayern München elleni Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján.

Luka Modric megdöntötte Puskás Ferenc BL-rekordját

A Bayern München ellen lett rekorder a Real Madrid aranylabdás középpályása.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés