Magyar idő szerint vasárnap hajnalban ismét összecsap napjaink két bokszklasszisa, a mexikói Saúl Álvarez és a kazah Gennagyij Gennagyjevics Golovkin. A két bunyós korábban kétszer bokszolt egymás ellen, mindkét végeredmény vitatható volt, az elsőn döntetlent pontoztak a bírók, a másodikon Álvarez nyert. Sokak szerint azonban legalább egy, de akár két meccset is behúzott Golovkin. Így a trilógiának még úgyis van létjogosultsága, hogy a kazah már túl van pályafutása csúcsán, 40 évesen találkozik harmadszor legnagyobb riválisával. Ennek a meccsnek az apropóján összeszedtünk a boksztörténelemből tíz legendás trilógiát.

Muhammad Ali–Joe Frazier

Muhammad Ali és Joe Frazier a boksztörténelem két legendás alakja, kettejük trilógiája pedig még azok számára is ismert, akik nem tudnak különösebben sokat a bokszról. Az 1971-es első találkozásukat sokan az Évszázad meccsének nevezték, ezen veszítette el veretlenségét Ali. Később visszavágott, majd négy évvel ezután jött a Manilai Thriller, amelyet sokan egyenesen a boksztörténelem legkiválóbb meccsének tartanak. A győztes Ali később azt nyilatkozta, Frazier a legkeményebb fickó, akivel valaha találkozott, és ő nem bírt volna ki annyi ütést, mint az ellenfele. A meccset követően mindkét nehézsúlyút hetekig kórházban ápolták, mindent beleadtak, az életüket kockáztatták a boksz egyik legendás meccsén.

Arturo Gatti–Micky Ward

Vannak olyan trilógiák, amelyek nem azért lesznek híresek, mert kivételes a bokszolók tudása, hanem azért, mert piszkosul tudnak küzdeni, és mindent beleadva harcolnak a szorítóban. Gatti és Ward története is ezek közé tartozik. Ward nyerte az első bunyót, majd Gatti egyhangú pontozással kiegyenlített. A Sport Illustratednek azt nyilatkozta, annyira hasonló bunyós Warddal, hogy úgy érezte, mintha a saját ikertestvérével bokszolt volna. A két csupa szív bokszoló 13 hónapon belül három 10 menetes meccset bokszolt egymás ellen, a harmadik után mindketten a traumatológia osztályra kerültek. Gatti nyert, de ahogy küzdősportos közhellyel szokták mondani: mindketten ott hagytak a lelkükből egy darabot a ringben.

Marco Antonio Barrera–Érik Morales

A mexikói bokszolók legendásak az óriási szívükről, strapabírásukról és emlékezetes meccseikről. Mexikóban a boksz a legnépszerűbb sport, igazi legendái vannak a mexikói boksznak, ezek közé tartozik Morales és Barrera is. Sok esetben egy-egy rivalizálás mögött nincs személyes ellentét, de esetükben ez nem így volt, ők valóban nem bírták egymást és a stílusuk is különbözött. Morales magasabb, technikásabb bokszoló volt, míg Barrera inkább a verekedős stílus híve. A két korábbi világbajnok első meccsét Morales nyerte, két évvel később Barrera visszavágott, majd 2004-ben jött a harmadik bunyójuk, amelyet szintén Barrera nyert. A három meccset végig szoros küzdelem, rengeteg akció és ütésváltás jellemezte, és mindkettejük keménységét igazolja, hogy egyik bunyó sem ért véget idő előtt.

Riddick Bowe–Evander Holyfield

A '90-es évek legemlékezetesebb nehézsúlyú trilógiája a Bowe–Holyfield. Holyfield cirkálósúlyban lett először világbajnok, majd fellépett nehézsúlyba, és legyőzte azt a Buster Douglast, aki nem sokkal korábban a boksztörténelem egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy elvette az akkor verhetetlennek tűnő Mike Tyson veretlenségét. Bowe és Holyfield első bunyója a korszak egyik legjobb világbajnoki meccse volt, Evander Holyfield ugyan elveszítette a veretlenségét, de egyértelmű volt, hogy kettejük közös története folytatódni fog a ringben. Hét hónappal az első meccset követően Holyfield visszavágott egy olyan meccsen, amelynek a legfurább pillanata az volt, amikor egy ejtőernyős néző a hetedik menetben megérkezett a ringbe. A harmadik meccs az első kettővel ellentétben nem ért véget, Bowe a nyolcadik menetben kiütötte Holyfieldet, ezzel lezárta a trilógiát.

Manny Pacquiao–Érik Morales

A Fülöp-szigetek büszkesége Mexikó büszkesége ellen, avagy generációjának két kiemelkedő harcosa, akinek a három meccse sem volt kevésbé emlékezetes. Morales az első meccsen egyértelműen jobb volt, a visszavágón azonban már egy teljesen más Pacquiaóval találkozott, ki is kapott egy 10. menetes KO-val. Tíz hónappal később jött az utolsó meccsük, ez volt a legsimább, Pacquiao itt már három menet alatt lezárta a párharcot. Pacman a Morales elleni vereségét követően nyolc éven keresztül legyőzhetetlen volt, ebben az időszakban – a 2000-es évek második felében, 2010-es évek elején – súlycsoportoktól függetlenül is a legjobbnak tartották.

Muhammad Ali–Ken Norton

Muhammad Ali nagyságát többek között az is mutatja, hogy két alkalommal is szerepel a listánkon, és mindkét trilógiát megnyerte, miután mindkét alkalommal elveszítette az első meccset. Ali a Frazier elleni első veresége után próbálta felépíteni ismét a karrierjét, de közben beleszaladt egy másik trilógiába, a Norton ellenibe, amelynek az első meccsén ellenfele eltörte az állát és megosztott pontozással legyőzte őt. Fél évvel később jött a visszavágó, amelyen ugyancsak megosztott pontozást hozott a végeredmény, de ezúttal Alit látták jobbnak a pontozók. A harmadik bunyó aztán a leginkább vitatott meccse lett a háromnak. Muhammad Ali egyhangú pontozással nyert, de a legtöbb szakértő szerint Ken Nortonnak kellett volna győznie. Mi több, később Ali azt nyilatkozta, szerinte elveszítette a meccset, de a bírók neki kedveztek, és ő hálás ezért. Azt is elmondta, hogy Norton stílusa olyannyira nem kedvez neki, hogy szerinte nem tudja legyőzni őt, és semmiképp sem akar egy negyedik találkozót. Nem is lett negyedik meccs.

Floyd Patterson–Ingemar Johansson

Floyd Patterson és Ingemar Johansson is némiképp elfeledett alakja a mainstream profi boksznak, pedig mindketten világbajnoki címet szereztek, és a Rocky Marcianót követő érának, a Muhammad Ali-korszakot megelőző időszaknak meghatározó alakjai voltak. A három meccsük pedig nem véletlenül híres és nem véletlenül került fel a listánkra. A svéd Johansson 1959-ben Max Schmeling után a második európai lett, aki legyőzött egy amerikai bokszolót vb-meccsen, miután három menet alatt hétszer padlóztatta Pattersont. A visszavágó volt a legemlékezetesebb bunyó a három közül, mindketten padlóztak, és ezúttal is KO döntött, de Patterson visszavágott. Az utolsó meccsük sem ment végig, a trilógiát végül Patterson zárta le egy hatodik menetes kiütéssel.

Sugar Ray Leonard–Roberto Durán

Roberto Durán a boksz történetének egyik legendás és különleges alakja, aki profi pályafutása alatt 119 alkalommal lépett ringbe, és többek között ő vette el a szintén legendás Sugar Ray Leonard veretlenségét. Kettejük első meccsén a technikás Leonard tőle szokatlan módon leállt verekedni azzal a Duránnal, akinek ez e stílus kedvezett, és végül a nem megfelelő taktika vereséget eredményezett az amerikainak. Mindössze öt hónappal később jött a visszavágó, ezen már sokkal okosabban, taktikusabban bokszolt Leonard, és nyolc menet alatt megtörte Duránt. A panamait annyira felidegesítette, hogy nem tudott mit kezdeni a folyamatosan mozgó ellenfelével, hogy a nyolcadik menetben azt mondta, elég volt, nem folytatja. Emiatt később No más-meccsként vált ismertté a visszavágó. Kilenc évvel később még egyszer találkoztak a ringben, már mindketten túl voltak a csúcson, a harmadik bunyó Leonard egyhangú pontozásos győzelmével ért véget.

Roberto Durán–Esteban De Jesús

Míg Leonarddal karrierje második szakaszában, addig De Jesússzal pályafutása első felében találkozott Durán, és Puerto Ricó-i ellenfelének köszönheti profi karrierje első vereségét. Az első bunyón még nem volt tét a világbajnoki cím, a másodikon azonban már igen, végül Durán 11. menetes kiütésével ért véget, ahogy a harmadik is. El Cholo kettejük utolsó ringbeli találkozóját egy 12. menetes KO-val zárta le.

Tyson Fury–Deontay Wilder

Fury és Wilder trilógiája talán nem annyira legendás, mint a listán szereplő többi párharc. Viszont ez a legaktuálisabb, a nehézsúlyú trilógiák mindig extrán különlegesek, és az első bunyójuk az elmúlt évek egyik legemlékezetesebbje – így a trilógiának is helye van a listánkon. Tyson Fury mélyről, depresszióval, az öngyilkosság gondolatával is megküzdve tért vissza, és állt ki közel esélytelenként az addig veretlen Wilder ellen. Az első meccsükön az angol kibokszolta az amerikait, de kétszer is padlózott, így végül döntetlennel ért véget a meccs. A visszavágón már nem volt kérdés, hogy a Cigánykirály a jobb, ahogy a harmadik meccsen sem. A Fury–Wilder 3 szorosabb volt, mint a második meccs, hiszen mindketten padlóztak, de végül ismét az angol KO-győzelmével ért véget a vb-bunyó.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)