1000 millió euró a kivásárlási ár.

Megszületett a megállapodás az FC Barcelona és Pedri menedzsere között, az idén berobbant fiatal tehetség új szerződést kap: Pedri 2026 júniusáig hosszabbítja meg a szerződését, amit órákon, de maximum egy-két napon belül alá is ír.

A kivásárlási záradékot is rögzítették, ami 1000 millió, vagyis 1 milliárd euró lesz.

Ez csúcsbeállítás, Karim Benzema új kontraktusában szerepel még ekkora összeg, a Barcelonában pedig új rekord.

Az új fizetéséről egyelőre nincs hír, de a lehetéségéhez képest bizonyára elment a falig a Barcelona, minden bizonnyal egy évről-évre emelkedő konstrukcióban.

A 18 éves tehetség idén a spanyol válogatottban is stabil kezdő lett, az Eb legjobb fiataljának választották, az olimpiára is kivitték, ő volt a legfoglalkoztatott játékosa a Barcelonának.

Összesen 56 meccset játszott eddig a Barcában az eredetileg támadónak igazolt, majd a középpályára visszahúzott, és ott klasszis teljesítményt nyújtó játékos.

Messze a Barcelona tinije robotolt a legtöbbet az Európa-bajnokságon

A Barcelona 18 éves futballistája, Pedri kiemelkedik az Eb mezőnyéből, ha a pályán megtett távolságokat nézzük.

„Szerencsére nem kellettem a Realnak, így most a Barcelonában futballozhatok”

A Barcelona idei szezonjának egyik felfedezettje a mindössze 17 éves Pedri. A fiatal támadót a Real Madrid is figyelte, de végül nem kellett a madridiaknak.

(Fotó: Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
12% Igen, tetszett.
24% Igen, de csalódás volt.
22% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés