Általában mosolygunk a neten, főleg a Facebookon felbukkanó hirdetésekben látható before-after fotókon, annyira kilóg a lóláb. Őrfalvy Gusztáv viszont a before-after fotók magyarországi helytartója lehetne ezekkel a képekkel, pláne, hogy még valódiak is. Egy inspiráló történet következik, ahol a főhős nemcsak egy új testre, de egy teljesen új életre és barátnőre is lelt.

Guszti hivatásos sportolói pályafutásával kapcsolatos reményei 13 évesen egy csapásra elillantak. Utánpótlás-focistaként egy meccsen darabokra tört a térde, az orvos meg azt mondta neki, egy életre felejtse el a sportot és örüljön, hogy egyáltalán tud még járni.

A kis srác erre érthető módon úgy reagált, hogy befordult. Kerülte a volt csapattársakat, egyáltalán nem mozgott és természetesen a kajálásba menekült. Klasszikus alapsztori, ezt évekig lelkesen csinálta is, szisztematikus munkával egy szép kólásüveg testet épített fel.

És ebből mi lett? Ezután a túlsúly miatt fordult be, naná. De ez ellen legalább elkezdett küzdeni a maga abszolút laikus módján: napi egyszer evett, egy szelet pizzát. Ettől persze valamennyit fogyott, azonban a hirtelen súlyvesztéstől megereszkedett a bőre. Erősen vitaminhiányos, legyengült szervezettel ment le az edzőterembe.

A mese itt úgy folytatódott, ahogy illik: találkozott egy személyi edzővel, Schönekker "Söni" Lászlóval , aki rádumálta, hogy próbáljanak ki egy edzést együtt, engedje, hogy segítsen profi módon fogyni.

A közös munka pedig immáron két éve tart, az eredmény pedig: Guszti 150 kg-ról 90 kg-ra fogyott, és rettenetesen ki lett pattintva, tök új ember lett belőle.

Nézzük a munka lépéseit:

  • Első fázisa a vázizomzat-építés volt, a helytelen táplálkozásnak köszönhetően ez ugyanis teljesen elfogyott.
  • Napi ötszöri fitneszes étkezés. Alanyunk egyszerűen nem akarta elhinni, hogy tele gyomorral is lehet fogyni.
  • A helyes étkezést étrend-kiegészítőkkel tökéletesítették: pótolták a vitaminokat, ásványi anyagokat, elkezdték az aminosavak, a fehérje és az l-karnitin bevitelét.
  • Az edzést kardió mozgásokkal és saját testsúlyos alapgyakorlatokkal kezdték.
  • Kezdetben rendkívül óvatosan terhelték a sérült térdet.
  • A fizikai aktivitást fokozatosan növelték, mígnem elérték a heti 3 súlyzós és 2 kardió edzést.
  • Azt is meg kellett tanulnia Gusztinak, hogy ne kilókban gondolkodjon, hanem egy esztétikus fizikum elérését tűzze ki célul.

Mára ez az egész életmódként rögzült, ahol a kemény munkával felépített és kidolgozott izomzat tökéletesítése zajlik. Ez jelenleg heti 5 súlyzós edzést jelent, amit egy táplálék-kiegészítő csomaggal tettek és tesznek még hatékonyabbá, melyben fehérjepor, multivitamin, fogyasztó kapszula és komplex zsírsav volt.

Gusztávunk sokkal magabiztosabb, nyitottabb lett, óriásit nőtt az önbizalma, aminek köszönhetően dögös barátnőt is talált. Sőt, most már egy fitneszversenyen is megméretteti magát, fitneszmodell kategóriában.

Egy játékot is meghirdetett a BioTechUSA, ahol a nyertes egy 3 hónapos átalakító programon vesz majd részt, ahol Schönekker László biztosítja a táplálkozási tanácsadást és a személyi edzést, a cég pedig a táplálék-kiegészítőket. Itt tudsz jelentkezni!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában