Soha korábban nem fizettek annyit egy meccsen használt cipőért, mint most.

Michael Jordan 1998-ban nyerte a hatodik, egyben utolsó bajnoki címét a Chicago Bullsszal. A döntőben a Utah Jazzt győzte le a Bulls, a párharc második meccsén 93–88-ra nyert a Chicago, Jordan 37 ponttal vezette győzelemre a csapatát.

Az ezen a meccsen viselt Air Jordan 13-as modellt (fantázianevén Bred) árverezték el, amely végül 2,2 millió dollárért találta meg új tulajdonosát. Ezzel minden idők legdrágább meccsen viselt cipője lett. Nem is kevéssel, a korábbi rekorder 1,4 millió dollárral egy szintén Jordan-cipő volt.

A 2,2 millió dolláros Air Jordan; fotó: Sky News

Michael Jordan a kosaras cipők világában is új korszakot nyitott a 80-as években, amikor annak ellenére csatlakozott a Nike-hoz, hogy állítólag az Adidas volt a kedvence, a német sportszergyártó azonban nem látott potenciált Jordanben. A Nike eközben megütötte a lottóötöst, a cég úgy kalkulált, hogy három év alatt hárommillió dollárt fog keresni az első Air Jordannel, ebből aztán lett 130 millió az első évben.

Az Air Jordan történetéről itt írtunk bővebben:

Már 35 éves az ikonikus Air Jordan I

Michael Jordan a Nike egyik legnagyobb riválisával akart leszerződni, de az Adidasnak nem kellett Jordan. Így születhetett meg minden idők legnépszerűbb kosarascipője.

(Kiemelt fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés