Huszonkétezer nézőt engednek be idén az NFL nagydöntőjére, a Super Bowlra – jelentette be pénteken az NFL.

A február 7-i fináléját, az 55. Super Bowlt a 70 ezres tampai Raymond James Stadionban rendezik, és a pandémia ellenére nézők előtt – 22 ezer ember lehet jelen.

Összehasonlításként: tavaly 62 ezren, tavalyelőtt 70 ezren, 2018-ban pedig 67 ezren látták a meccset a helyszínen.

Az NFL pénteki közlése szerint ebből 7500 jegyet olyan egészségügyi dolgozók között osztanak szét ingyen, akik már be vannak oltva a koronavírus ellen. A liga ezzel szeretné kifejezni tiszteletét és háláját a világjárvány során a frontvonalban dolgozó embereknek.

Roger Goodell, az NFL komisszárja azt is közölte, hogy a nézők számára kötelező lesz a maszkviselés és a távolságtartás a mérkőzésen.

Az AFC döntőjébe a címvédő Kansas City Chiefs és Buffalo Bills, az NFC-ben pedig a Green Bay Packers és a Tampa Bay Buccaneers játssza a konferencia-döntőt.

Először lesz női játékvezető a Super Bowlon

Egy törékeny, de karakán nő az óriások között.

(MTI; fotó: William Purnell/Icon Sportswire via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés