A Liverpoolnak meg kell erősítenie a középpályáját, és úgy tűnik, rögtön a transzferszezon elején lépnek a vörösök.

Ötödik helyen végzett az angol bajnokságban a Liverpool, ami nyilván csalódás, de ha azt nézzük, hogy a szezon közben ennél jóval rosszabbul is állt a Pool, akkor viszonylag elfogadható eredmény.

Nem titok, hogy a Poolnak a középpályáját meg kell erősítenie, röpködnek is a nevek, a különböző listák. Ezeken a listákon az első helyen az utóbbi időben a Brighton futballistája, Alexis Mac Allister szerepelt.

Germán García, a TyC Sports újságírója már arról írt, hogy közel a megegyezés, és

az argentin világbajnok hamarosan aláír a Liverpoolhoz. A hírek szerint a Brighton 70 millió eurót kap, Mac Allister pedig ötéves szerződést ír alá.
A 24 éves középpályás az előző idényben 40 meccsen 12 gólig és három gólpasszig jutott a klubcsapatában, alapembere volt a kiválóan szereplő Brightonnak, és a vb után – ahol szintén kiválóan futballozott – folyamatosan téma volt a klubváltása.

Mac Allistert 2019-ben vette 5 millió euróért a Brighton, vagyis masszív profittal adhat túl most a játékosán.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés