Szerb információk szerint egy 25 éves brazillal erősíthet a Fradi, aki magasan az NB I legértékesebb játékosa lehet.

A Sportal szerb információkra hivatkozva azt írja,

a Ferencváros hárommillió euróért vásárolja meg a Partizan Beograd brazil csatárát, Matheus Saldanhát.

A lap szerint már megszületett a megállapodás a szerb bajnokság gólkirályáról.

Saldanha értékét a Transfermarkt nyolcmillió euróra becsüli, vagyis ha valóban a Ferencvároshoz kerül, akkor ő lesz az NB I legértékesebb játékosa (a hatmilliós Mohammed Abu Fani előtt).

A brazil támadónak lassan indult be a karrierje, de Szerbiában kivirágzott, talán beérett: 2023–2024-es kiírásban vásárolta meg a Partizan Beograd a japán JEF United Chibától. Bemutatkozó idényében 22-szer lépett pályára a szerb élvonalban, ezeken pedig 16-szor talált be, amivel gólkirályi címet nyert. A jelenlegi idényben is bekezdett, hat meccsen háromszor köszönt be, ezekből kétszer a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Dinamo Kijev ellen.

A hírt az ulloi129 is megerősítette.

Fradi-edző: A játékosok gyakran néznek rám, hogy milyen keményen, intenzíven és sokat edzünk

Pascal Jansen nem volt teljesen elégedett a csapata játékával, elmondta, hogy épp az ilyen meccsek miatt edzenek kőkeményen.

(Fotó: Srdjan Stevanovic/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.