Eleve nem lenne szerencsés visszavásárolni Neymart, azok után, ahogy elment, de ennek ellenére folyamatos téma. Most az elnök picit ellökte a brazilt.

Bartomeu úgy szúrt oda a hiú brazilnak, hogy valószínűleg ismét elment a kedve a Barcától. Az elnök a SER Catalunya rádiónak adott interjút, melyben szóba került Neymar jövője is.

„Az érte kapott pénzből fiatal játékosokba fektettünk, mint Dembélé vagy Coutinho. Dembélé véleményem szerint jobb, mint Neymar. Örülök, hogy a Barcelona keretéhez tartozik.”

Neymar már elmondta, hogy gyerekkori álma volt a Barcelonában focizni, ami már megvolt, úgyhogy elégedett. Most már inkább a Realban próbálná ki magát, ahol CR utódja lehetne, és vezér, ami neki fontos.

Bartomeu elnök egyébként Matthijs de Ligtről is beszélt.

„De Ligt neve felmerült, mint potenciális erősítés. Figyeljük a teljesítményét, de az esetleges leigazolását márciustól kezdve fogjuk megtárgyalni, mert most márciustól tervezzük az új szezont. Ha mellette döntünk, akkor is nehéz lesz megszerezni őt, sok kérője akad.”

Miért nem tud beilleszkedni a futball egyik legnagyobb tehetsége a Barcelonába?

Látszólag minden adott, hogy sikeres legyen. Mégsem az.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

A Fradi végleg megszerezte Naby Keitát

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés