Az AS és a Cadena Ser beszámolója szerint összesen 1,4 millió eurót utalt át a Barca José Maria Enriquez Negreira egyik cégének.

Újabb botrány robbant ki Barcelonában, újabb csúnya ügyet vizsgálnak, ami a Josep Maria Bartomeu-éra alatt történt. A Diário As ugyanis arról számolt be, hogy

a Barcelona 2016 és 2018 között 1,4 millió eurót utalt át José Maria Enriquez Negreirának, aki spanyol játékvezetői bizottság alelnöke és a katalán bírói testület vezetője volt.

Negreira beismerte, hogy kapott pénzt, de nem azért fizetett neki a katalán klub, hogy meccseket befolyásoljon, hanem jelentéseket készített a Barcelonának a játékvezetők ténykedéséről azzal a céllal, hogy a csapat játékosai tudják, hogyan érdemes beszélni a játékvezetővel. Az adóhatóság jelentése szerint „a klub meg akart arról győződni, hogy semmilyen ellentmondásos játékvezetői ítélet ne sújtsa az FC Barcelonát.”

A spanyol lapok beszámolója szerint 2016-ban 532 728, 2017-ben 541 752, 2018-ban pedig 318 200 euró érkezett Negreira DASNIL 95 SL nevű cégéhez tanácsadás címszóval.

A Barcelona közleményt adott ki az ügyben, amelyben aláhúzta, hogy valóban együttműködött egy külsős technikai tanácsadóval, amely videókat készített más spanyol klubok ifjúsági játékosairól, továbbá profi játékvezetőkről is, amely egy bevett eljárás hivatásos labdarúgóklubok között. Tagadta, hogy bármiféle jogsértést követett volna el.

Természetesen azonnal találgatásokba kezdett a spanyol sajtó, hogy az ügy miatt felmerülhet egy esetleges kizárás, de pontlevonásról is írnak.

Érdekesség, hogy az El Confidencial nevű lap rámutatott arra a tényre, hogy az ügyészség által vizsgált kérdéses időszakban 78 olyan La Liga-meccset játszott a Barcelona, amelyeken egyetlen büntetők sem ítéltek a javára – ez alapján a bajnoki mérkőzések befolyásolását nehéz elképzelni.

Még egy kis Bartumeu:

Csatornapatkánynak és hormonális törpének nevezték Messit a Barca vezetői

Folytatódik az előző vezetőség botránya a Barcelonánál.

Elvitték a rendőrök a Barcelona októberben lemondott elnökét

Egy éve robbant ki a BarçaGate-botrány, most fejek fognak hullani miatta.

(Fotó: Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés