Nehéz kiigazodni a Barcelonán, talán maguk se tudják, mit csinálnak.

Bár az is egy verzió, hogy nem mondanak igazat. Nézzük, hogy állunk: Laporta elnök elmondása szerint ő és a vezetőtársai a sociók, vagyis a tulajdonosok elé tár egy olyan gazdasági mentőcsomagot, amitől egy csapásra ismét versenyképes lenne a Barcelona. Anélkül, hogy el kellene adni az értékeiket, ezt többször is hangsúlyozták, miközben mindenki arról írt, hogy Frenkie de Jong eligazolhat.

A holland középpályás hangsúlyozta minden egyes nap, hogy imád Barcelonában játszani, és hogy nem akar a Manchester Unitedba igazolni, többek között azért is, mert a BL-ben szeretne focizni. Sőt, Xavi is minden nap elmondta, hogy nem akarja elengedni a világ egyik legjobb középpályását.

Erre ma kiderült, hogy június elseje óta napi egyeztetés zajlik a két klub között, és igazából a Barcelona egy 100 millió eurós csomagért szívesen eladná De Jongot.

És FDJ kommunikációja is fordult, most már nem a BL-en van a hangsúly, hanem hogy szeretne ismét együtt dolgozni Erik ten Haggal.

Az is okoz némi zavart, hogy eközben arról is hallani, hogy De Jong helyére Bernardo Silvát nézték ki. Namármost, ha gazdasági okok miatt szabadulnának a hollandról, akkor miért vennének a helyére(?) egy, a pályája csúcsán lévő, Premier League-ből (tehát a leggazdagabb ligából) érkező játékost? Nagyjából Bernardo is százmillióba fájna, tehát anyagilag a világon semmi értelme nem lenne. Tehát valaki, valamiről nem mond igazat.

Na de ez egyelőre csak találgatás, az viszont nem, hogy De Jongot árulják 100 millióért, és a Barca tervei szerint kialakulhat egy licitháború a Man. United, a PSG, a City és a Bayern München között.

Ha darabra és tehetségre nézzük, akkor egyébként még meg is lehetnének De Jong nélkül, elvégre ott van Busquets, Pedri, Gavi, Nico és megállapodtak Kessiével is. De egy rendben lévő klub nem ad el egy De Jong szintű játékost.

(Fotó: Steven Markham/Icon Sportswire via Getty Images)

És ezt olvastad már?
Tuchel elárulta, nem csak a szurkolók utálják Anthony Taylor játékvezetőt