Ismét botlott a bajnokságban a Barcelona.

Hazai pályán 1–1-et játszott a Messi nélkül felálló Barcelona az Eibarral. 15 lejátszott meccs után hét győzelemmel, négy-négy döntetlennel és vereséggel áll a katalán csapat, mindössze hatodik a bajnokságban. A listavezető Atlético mögött hét pont a lemaradása, de a madridiak két meccsel kevesebbet játszottak.

Az Eibar elleni meccs után a Barcelona edzője, Ronald Koeman arról beszélt, hogy jelenleg nem realitás a bajnoki cím:

Realisztikusan kell néznünk a helyzetet, borzasztó nehéz lesz megnyerni a bajnokságot. Semmi nem lehetetlen, de el kell fogadnunk, hogy komoly a hátrányunk. Az Atlético roppant erősnek tűnik, kevés gólt kapnak

– nyilatkozta Koeman.

Messi egyébként kisebb sérülés miatt nem játszott. Az argentin a napokban hosszabb interjút adott, többek között elmondta, hogy csak a szezon végén dönt a jövőjéről:

Messi elmondta, mikor dönt a jövőjéről

Hosszabb interjút adott Messi.

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.