Griezmann szerződését a piaczárás utáni hosszabbításban söpörte ki a katalán klub, most pedig kihasználta, hogy két ligában még lehet igazolni.

Az látszik, hogy Joan Laporta elnök meg akart szabadulni a botrányosan nagy fizetésektől és a felesleges játékosoktól is. Miralem Pjanic a két halmaz metszetében van, drága is és nem is kell, azonban sem a Juventus, sem a Sevilla nem vitte el, pedig a bosnyák nagyon szeretett volna visszatérni Torinóba.

Nem adta fel a Barcelona, Oroszországba és Törökországba is kiajánlotta a játékost, hiszen ott tovább van nyitva a transzferablak. A szentpétervári Zenitbe nem akart menni a bosnyák, azonban a Besiktasra rábólintott.

Pjanic és menedzserei megállapodtak a Besiktasszal a fizetésben, majd a Barcelona is dűlőre jutott a törökökkel, így egy évre elpasszolták kölcsönbe a jól kereső bosnyákot, akivel nem számolt Ronald Koeman. Pjanic már Isztambulban van, hamarosan orvosi vizsgálat és aláírás következik.

Pjanic 30 meccsen lépett pályára a Barcelona mezében, mindösszesen 1295 percet játszott és sem gólja, sem gólpassza nem volt.

Robban az igazolási bomba: Griezmann visszatér az Atlético Madridba

Ma zárul a nyári átigazolási piac, az utolsó nap élénkre sikerült, a legnagyobb durranás a Barcelona és az Atlético üzlete lehet.

A Barcelona 50 millióért eladott két fiatal tehetséget, csatárt venne a pénzből

Az egyik nem akart hosszabbítani, a másik nem akart elmenni. De kit tud megszerezni a Barca?

(Fotó: Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
24% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve