Angol sajtóhírek szerint Samuel Umtiti akár már télen csapatot válthat.

Állítólag a Barcelona a lehető leghamarabb el akarja adni korábbi alapemberét, a világbajok Samuel Umtitit. Az angol lapok szerint a katalánok még abba is belemennének, ha a korábban meghatározottnál kevesebb pénzt kapnának a középhátvédért.

Umtiti az idei szezonban mindössze négy meccsen kezdett, sérülésekkel bajlódik, és úgy tűnik, hogy a Piqué–Lenglet páros mellett nincs esélye, hogy a kezdőbe kerüljön Valverdénél.

Umtiti számára a Premier League lehet opció, állítólag

a Manchester United, az Arsenal és a Tottenham is érdeklődik iránta.

Mindhárom csapatnál gondok vannak a védelem közepében, Umtiti pedig azonnali segítséget jelentene a trió bármely tagjának.

A 26 éves Umtitit 2016-ban a Lyontól vette meg a Barcelona, az első szezonjában alapember volt, a csapat egyik legjobbja. Utána viszont egyre többször megsérült, és egyre kevesebb lehetőséget kapott. Piaci értéke jelenleg 40 millió euró, a szerződése 2023-ban jár le a Barcelonánál.

Közben a Barca másik franciája:

Döntött a Barcelona Dembéléről, de a francia is magáról

A Barcelona igazgatótanácsa és a szakvezetés most közösen határozott a sorsáról.

(via; Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés