A németek hazai pályán megsemmisítették a Portót (6–1), ezzel bejutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ezért pedig megint fizethetnek szépen a Schalkénak.

A sztori nagyon egyszerű: a Bayern 2011-ben leigazolta a gelsenkiercheniek kapusát, Manuel Neuert 22 millió euróért. Ám ez csak az alapösszeg volt, erre jöttek és jönnek azóta is a világbajnok kapus és a bajorok sikerességétől függő további milliócskák.

A Porto legyőzése, vagyis a BL-elődöntőbe jutás most újabb 2 milliót hozott a Schalke konyhájára, amit a München valószínűleg mosolygós arccal fog megfizetni. Mostanra a 22 millió euróért vásárolt játékos már 30 millió euró feletti összegben fáj a Bayern Münchennek.

Gelsenkierchenben meg már előre dörzsölhetik a tenyerüket, ugyanis a Bayern szinte biztosan megnyerni a bajnokságot, plusz a Német Kupában is versenyben van a csapat, és ugye a BL-döntő, de akár a BL-trófea is meglehet – ez pedig mind újabb euró milliókat jelent.

A Bayern München annyit fizet a Schalkénak, hogy lassan nem is érte meg leigazolni Neuert. A bajorok az idény végén azonban fellélegezhetnek, a Neuerrel járó anyagi megpróbáltatások a 2014–2015-ös idény végével megszűnnek.

Az megvan, hogy a Barcelona kinézte magának a szezon felfedezettjét? És azt láttad már, ahogy megőrül a világ legkeresettebb edzője?

(Forrás: bild.de)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.