Reece James épp BL-meccset játszott, amikor betörtek a házába és elloptak egy széfet.

A 21 éves védő kedden csapatával, a címvédő Chelsea-vel a Zenit ellen játszott a Bajnokok Ligájában, a londoni klub Romelu Lukaku góljával nyert.

Nehezen, de nyert a BL-címvédő az új idény első csoportmeccsén

Hazai pályán kezdte meg a Bajnokok Ligája csoportkörét a címvédő Chelsea, egygólos meccsen nyert Thomas Tuchel csapata.

Miközben James a pályán volt, betörtek a házába, és ellopták azt a széfet, amelyben a BL-győztes, az európai Szuperkupa-győztes érme mellett ott volt a nyári Eb-n szerzett ezüstje is. A játékos Instagram-posztban közölte a betörésről a felvételeket, leírta, hogy ékszer nem volt a széfben, de az említett érmeket ellopták. A behatoláskor James egyetlen hozzátartozója sem volt a házban, senki nem sérült meg. A játékos arra kérte a szurkolókat, hogy segítsenek azonosítani a tolvajokat, szerinte a rendőrségnek már határozott nyomai vannak, és közelednek az elkövetőkhöz.

Az elmúlt években több hasonló eset volt a futballvilágban, idén a PSG két futballistájának, Marquinhosnak és Di Maríának törtek be a házába egy tavaszi bajnoki alatt, korábban pedig Spanyolországban több Barcelona- és Real-játékost is kiraboltak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kiütéssel megnyerte a legfontosabb meccsét a vb-n a magyar hokiválogatott

Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

A Player kérdése: Valami csoda folytán neked sikerült jegyet szerezni a budapesti BL-döntőre?
5% Igen
95% Nem
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés